Acélszobrászat - akkor és most

- Azt sohasem fogjuk megtudni, hogy kinek a fejéből pattant ki a dunaújvárosi vas- és acélszobrász alkotótelep létrehozásának ötlete. Többen magukénak érzik, s valószínűleg jó néhányan bábáskodtak is felette. Egy biztos, az a kor, amikor megszületett, kedvezett az alkotótelepi mozgalomnak - kezd bele a történetbe Várnai Gyula Munkácsy-díjas képzőművész, a Dunaferr-Art Dunaújváros Alapítvány kuratóriumának elnöke.

- Miként a nagyvilágban, szoborparkok létesültek Magyarországon is a hatvanas, hetvenes években. Akkor jött létre a villányi Szársomlyó-hegy kő-, a nagyatádi fa-, a zalaegerszegi fa-, fém- és kőszobrász, vagy a siklósi kerámiatelep veszi át a szót a korábbi elnök, Klein András Miklós, aki a művésztelep nemzetközivé válásával, 1983-tól dr. Szabó Ferenc, a Dunai Vasmű vezérigazgatója megbízásával kapcsolódott be az alkotótelepek szervezésébe.

- A szabad művészet szellemi irányzata Nyugat-Európából jutott el hozzánk. Soha nem nézte senki itt a városban, hogy a jelentkező művész politikailag milyen megítélés alá esik. Így lehetett itt többször is az a Galántai György, akit a tiltott kategóriába sorolt a kor kultúrpolitikája. Az alkotótelepek fő célkitűzése az útkeresés és az új anyagokkal történő kísérletezés. A később bekapcsolódó művészek az elődeiknél sokkal tudatosabbak voltak, őket már a gyári, üzemi feltételrendszer és a fémmegmunkálás egyaránt vonzotta.

A kezdetekkor az alkotótábor meghívásos alapon működött, a főiskola rendelkezésükre bocsátotta az öntőműhelyét, Borovszky Ambrus, a Dunai Vasmű vezérigazgatója pedig az anyagellátáshoz járult hozzá. A nemzetközivé válását követően pályázat útján lehetett bekerülni, a művészeti tanács döntött a pályaművek kivitelezhetőségéről, s az alkalmankénti negyven-ötven pályázó közül négyen, öten vettek részt egy-egy alkotótelep munkájában.

- A szobrásztelepek alatt a résztvevők szabadidejét kulturális programokkal színesítették - mondta el András. Kedvelt úti cél volt Szentendre és Pécs. A Partvédelmi Vállalat igazgatója, Varga István rendelkezésükre bocsátotta a kishajójukat, így a Dunáról is láthatták, hol lennének a legizgalmasabbak a táborban készült alkotások.

A város és a művésztelepek kapcsolatát forszírozva kiderült, hogy Almási Zsolttal bezárólag a városvezetők pártfogását élvezték. Anyagilag is hozzájárultak a költségek fedezéséhez, igaz, szerényebb mértékben, mint a Duna Vasmű.

Szanyi Péter Mementó című szobra 2009. április 11-én életre kelt: körülötte rendezték meg az Újvárosi Passiót a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes közreműködésével. A kép jobb oldalán Halmi Zoltán rendező, mellette Szanyi Péter szobrászművész az előadás után

- Mit szóltak a város lakói az első vas- és acélalkotásokhoz?

- Az elején idegenkedtek tőlük emlékezik András, aztán eltelt tizenöt év, s lehetett látni, hogy egyre nagyobb az érdeklődés irántuk. Ma már mind többen tekintik a szoborparkot a Duna part szerves részének.

- Az emberek látják, hogy más ipari városokban is bevett gyakorlattá vált, hogy a tereket helyi szobrászok alkotásai díszítik - erősít rá az elhangzottakra Gyula.

Az alkotó folyamat menetét Klein András vázolta:

Az alkotótelepi tanács tagjai sorába delegált mérnök sokáig Ráth István tisztában volt azzal, hol lehet elkészíteni egy-egy pályaművet. A képzőművészeti lektorátus zsűrijén is túljutott elképzelést ezután az üzemi szakemberek közreműködésével gyártották le. A Dunai Vasműben többnyire az üzemfenntartás öntöde, mechanika és lakatos üzemeiben folyt a munka, de előfordult az is, hogy az acélszerkezetgyártó, a hengermű, vagy a kohó karbantartó részlegénél. Az adott feladathoz a gyáregységek vezetői a legjobb szakembereket biztosították. Így, mire elkészült, egy-egy szoborban nagyon sok ember munkája, tudása volt benne, a záró kiállításokon ők is jelen voltak.

A szimpóziumok csoportos tárlattal zárultak, a Bartók Színházban, az Uitz teremben, avagy a Munkásművelődési Központban: Hathetes volt a szobrásztelep, az ötödik hét végére elkészültek a szobrok, s a Partvédelmi Vállalat segítségével kialakították a terepet, majd az utolsó héten helyükre kerültek a szobrok - világosít fel Klein András.

Ingo Glass Alfa+Omega műve a Dunáról is jól látszik. Némelyik szobor állagmegóvása azonnali beavatkozást kíván, balesetveszélyessége miatt, de lesz olyan is, amely bekerül a természet örök körforgásába és sajnos a vandálok sem kímélik a szobrokat

- A pályázati kiírásban egy köztéri munka és több kisebb mű elkészítése szerepelt. A kisebbeket állítottuk ki a közös tárlaton. Volt, amit magával vitt az alkotó - idézi fel az alkotótelepi korszakot Várnai Gyula, aki 1993-ban készítette el Tanácsadó című szobrát, s rá két évre lett az alkotótelepi művészeti tanács tagja: András hívott meg az alkotótáborba. Az elképzelésemhez szükségem volt egy magányosan álló fára, amely mellé kívánkozott az én Tanácsadóm . Utólag derült ki, hogy a választott juharfának kalandos a története, ugyanis, amikor a partfal megcsúszott, az a fa csinált egy bukfencet, ő maradt egyedül meg az erdőrészből. A művem felső része öntöttvasból készült, a lábakat pedig kovácsolták. Láttam már olyan fotót, amelyen felmásztak és föl is ültek rá.

Ehhez a történethez kapcsolódva fűzi hozzá az előző elnök, hogy sokáig csak vasban és acélban gondolkodtak, mígnem felmerült az igény az egyik alkotásnál a vasbeton kombinációra. A Beton- és Vasbetonipari Művek, a BVM segítségével vált kivitelezhetővé Helmut Karl és Peter Sommerauer Rómeó és Júlia, 1956 című alkotása.

A rendszerváltás alapítványi formába terelte a szobortelep működését, létrehozták a Dunaferr-Art Dunaújváros Alapítványt: Dr. Szabó Ferenc, a vasmű vezérigazgatója és dr. Varga Lajos tanácselnök is fontosnak tartotta az alkotótelepek további megrendezését. A megyében hatodikként jött létre az alapítványunk 1990-ben. A város beletett ötszázezer, a vasmű egymillió forintot. Kétezerben rendeztük meg az utolsó alkotótelepet mondja szomorkásan András.

Összesen tizenkét alkotótelepen, negyvenöt művész közülük többen visszatérők 63 köztéri alkotása fémjelzi, hogy élénk kortárs képzőművészeti élet zajlott a város és a vasmű összefogásával. Több mint egy éve államilag védett tárgyegyüttessé nyilvánították a szabadtéri szoborparkban fellelhető alkotásokat:

- Nem tudjuk, kinek a kezdeményezésére, de a Magyar Nemzeti Galéria kijelölt egy bizottságot, amelynek tagjai javasolták, hogy a hatvanhárom darabos gyűjteményt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal védett tárgyegyüttessé nyilvánítsa, ami megtörtént. Ez azt jelenti, hogy az alkotó hozzájárulásával, szakértő közreműködésével, restaurátorral lehet csak a szobrokhoz hozzányúlni, javítani, állagmegóvásukat végrehajtani - fűzi tovább a történteket András.

Ami pedig a jövőt illeti, az alapítók kivárnak, azonban az átmenet kezd kissé hosszúra nyúlni. A korábbi elnök már évekkel ezelőtt visszalépett, őt követve lemondott a kuratórium tagsága is. A cégbírósági utolsó levél arról szól, hogy az új kuratóriumi tagokat a cégbíróság jelöli ki abban az esetben, ha a város ezt nem teszi meg. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pedig levélben közölte, hogy közhasznúsági feltételeknek (már) nem felel meg az alapítvány, így pedig az önkormányzati támogatás lehetőségétől is elestek. Amennyiben a két alapító lemond, akkor van lehetőség másfajta konstrukcióban folytatni a negyven esztendeje megkezdett értékteremtő munkát.

A dunaújvárosi önkormányzat által megbízott kuratóriumi elnök, Várnai Gyula, bizakodó:

- A negyvenéves évfordulót 2014-ben kisplasztikai és fotókiállítással szeretnénk emlékezetessé tenni. Meghívásos, vagy pályázati formában, léptékváltásban, kisebb alkotásokban, új helyszínben gondolkodva látom az újabb alkotótelepek megrendezésének esélyét. A negyven évvel nem ért véget ez a történet, hiszen a változások közepette is szükség van a kultúrára.

A tizenkét művésztelepi etapot megélt műhely a rendszerváltás előtt a szocialista Magyarországon dolgozó szobrászok, illetve az alkotótelepre meghívott külföldi művészek számára a fennálló hatalom művészetpolitikájától viszonylag független fórum volt. Az eszményi alkotókörülményeket, a kitűnő technikai-kivitelezési lehetőségeket a Dunai Vasmű, majd a rendszerváltás után a Dunaferr Rt. gyáróriása, ipari környezete teremtette meg, és az elkészült kompozícióknak méltó környezetet kínált a város Duna-part felett húzódó meredek parksávja és ennek változatos természeti környezete - írta Wehner Tibor az Acélecset című kötetben.