Hírek

2017.04.07. 17:50

Egy víz alatti lelőhely titkai: hídra vagy kikötőre bukkantak a Duna medrében

Számos gondolatébresztő előadással találkozhatott a közelmúltban immáron második alkalommal megrendezett Pentelei Monostor Konferencia hallgatósága. Az alábbiakban dr. Tóth János Attila - búvár régész - előadásából olvashatnak részleteket az általa irányított feltárásokról.

DH-információ

Még 2011 őszén Balázs Zoltán, a Dunai Ipari Búvár Kft. vezetője értesített, hogy a Duna alacsony vízállása mellett romok látszanak a Szalki-sziget feletti zátony csúcsánál a Duna medrében, a part közelében. A területen a hatósági nyilvántartás két lelőhelyet is ismert: a 24542 számon Szalki-sziget néven, amelynél jelenségként kolostor - Szent Pantaleon kolostor - és római őrtorony szerepelt; az 52224 számon Duna, 1581+350-400 fkm nevű lelőhelyet tartották nyilván. A folyamkilométer pontosan ugyanarra a helyre vonatkozik. Az utóbbi lelőhelyen 2005-ben kotrásnál római kori téglákat emelt ki a hajó.

A bejelentést követően 2011. november 22-re szemlét szerveztünk, amelynek során a sziget felett kialakított párhuzammű északi végénél egy kis öblöt találtunk. A sodor felőli oldalán az örvénylő vízből kő- és tégladarabok bukkantak felszínre. A területet hajóról szonárral, a sekély vízben pedig száraz búvárruhában gyalogolva felderítettük. Megállapítottuk, hogy a víz alatti romterület alapvetően öt törmelékkúpból áll. Az északi - sodor felőli - oldalon három halom, délebbre két másik halom látható. A "halmok" kőből és téglatöredékekből állnak, térségükben további omladékok látszanak a víz alatt, különösen a keleti (tehát sodrás felőli) oldalon. A téglák között néhány egyértelműen római kori darabot azonosítottunk.

Dr. Tóth János Attila búvár régész a múlt héten rendezett II. Pentelei Monostor Konferencián
Fotó: Zsedrovits Enikő

A part felőli részen két hosszúkás kiemelkedést találtunk. A megfigyelések alapján a szivar alakú kiemelkedések eredetileg kő-fa szerkezetű építmények lehettek, kb. 7 méteres szélességgel és 30 méteres hosszúsággal.

Keresztirányban gerendák merevítették, szélüket deszkák/pallók tartották. A szerkezetet kő és téglatörmelék töltötte ki. Kerámiát vagy más, keltező értékű leletanyagot a szemlén nem találtunk. A nagy területű lelőhely egészét nem tudtuk áttekinteni, mivel a változó vízmélység, a sodrás és a csekély látótávolság miatt hagyományos búvár módszerrel nem tudtunk dokumentálni.

A feltárás 2016 októberében Dunaújváros önkormányzatának anyagi támogatásával, a dunaújvárosi Intercisa és a ráckevei Árpád Múzeumok együttműködésében folytatódott: felderítő merüléseket szerveztünk a területen. A medertérképen egyértelműen azonosítható volt a korábban megfigyelt két szivar alakú platform, valamint velük párhuzamosan, a meder irányában két kiemelkedés, amelyek kotrással roncsolt platformok voltak. A párhuzammű felett közvetlenül két további kiemelkedés, valamint egy harmadik, üledékkel fedett kiemelkedés észlelhető, amelyek hossztengelye megegyezik az északi részen talált platformokéval.

A merülésekkel a két roncsolt platform környezetére koncentráltunk, remélve, hogy a kifordított anyagban kormeghatározáshoz szükséges fa maradványt, illetve leleteket találunk. A 3. platform - a platformokat északról, a part felől indulva, óramutató járásaval egyező irányban számoztuk - alatti szakaszon egy feliratos mészkőtöredékre bukkantunk, amely egy késő-római lovaskatona sírkövéből származik. Ugyanitt további római téglák találhatóak. A 2. és 3. platform közötti területen egy további, erősen kopott római felirattöredék, valamint egy dombormű (összecsukható lábú, oroszlánmancsban végződő székkel díszített) töredéke kerül a felszínre. A műszeres és búvár felderítés alapján még nem állapítható meg teljes bizonyossággal a jelenség kora és funkciója, ehhez szondázó ásatásra, illetve fa maradványok kiemelésére és kormeghatározására van szükség. Megállapíthatjuk, hogy a nagy kiterjedésű (majdnem egy hektáros) épületkomplexum anyagában másodlagosan felhasznált római kő és téglaanyag található. Sem római, sem középkori kerámia nem került elő, pedig település, erőd, kolostor esetén ez várható lenne.

Nem egy római erőd maradványai

A lelőhely ismert része platformokból áll, ezek eredetileg is vízbe épített szerkezetek voltak. Építészetüket tekintve kikötő, híd építményekkel hasonlíthatóak leginkább össze. Mivel a térségben biztosan ott volt a Szent Pantaleon apátság, és joggal feltételezhetőek római kori építmények, nem zárják ki, hogy a víz alatti lelőhely ezek valamelyikéhez - vagy akár mindkettőhöz - kapcsolódhatott, de biztosan nem kolostor, vagy egy római erőd maradványai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!