Hírek

2014.05.26. 18:40

E-twinning: egyedül a dózsások az országból

Dunaújváros - Az országból egyedüliként veszünk részt nemzetközi, angol nyelvű, internetes oktatási programban.

Pekarek János

Az egyik segítő szülő, Molnárné Sparing Annamária és Németh Kristóf sütés közben

Idén is nagy sikerrel, de ami talán még fontosabb: diákjaik között nagy érdeklődést keltve szerepelt a Dózsa György Általános Iskola az Európai Unió úgynevezett e-twinning pályázatán.

A korosztályomnak talán kissé bonyolultnak tűnő, ám az általános iskolásoknak szerfölött természetes oktatási módszer lényege: az unió államaiban működő közoktatási intézmények az internet útján (persze pályázatok révén) felveszik egymással a kapcsolatot, és megosztják tudásukat, tapasztalataikat, talán tehetségüket is.

Természetesen angolul. Azt hiszem, már az eddigiekből is kitűnik, mire szolgál az e-twinning.

A dózsások már tavaly is szép eredményeket értek el: több oklevelet, kiváló helyezéseket nyertek.

Idén még nem tartunk a jutalmaknál csak a munkánál.

Ebben a tanévben 34 európai ország 40 iskolája tudott bekerülni ebbe a projektbe Magyarországról egyedül a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola.

Annak is két osztálya, az 5.a és a 7. c, tudtuk meg Pavlicsek Csillától, a program egyik menedzserétől: a másik Makkos Erika.

A feladat minden évben más és más, mondta el a két tanárnő. Az idén például a hetedikesek Magyarország bemutatása címszóval a budai várról, Hévízről és az Országházról készítettek rövidfilmet, míg az ötödikesek a Balatont és a Hősök terét mutatták be. A filmeket természetesen feltöltötték az internetre, kísérőszöveggel együtt.

Tegnap pedig, a program záróakkordjaként svéd húsgombócokat és orosz zöldségsalátát készítettek az iskolában, mindezt angol nyelven kommentálva (félelmetes magabiztossággal...) jó, jó: kis szülői segítséggel.

Korábban már öt jellegzetes magyar ételt is bemutattak videón: a túrós csuszát, a vargabélest, a palacsintát, a lángost és a paprikás krumplit.

Izgatottan várjuk az eredményt...

 

 

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!