Hírek

2013.08.01. 22:00

Egyeztető fórum a főiskolán

Szakmai fórumot nyitott szerdán a helyi főiskola, ezúttal a mérnöki életpálya is szóba került.

Szabó Szabolcs

A Dunaújvárosi Főiskola a hazai felsőoktatás és a magyar tudomány eredményeinek megismertetése, elismerése és társadalmi elfogadottságának növelése érdekében Állandó Szakmai Egyeztető Fórumot szervezett.

A szerdán tizenegy órakor kezdődő rendezvényt Petrik Anett, a kommunikációs központ vezetője, a pályázat projektmenedzsere nyitotta meg, majd dr. Rajcsányi-Molnár Mónika, a Dunaújvárosi Főiskola oktatási rektor-helyettese mondott köszöntőt.

A program szakmai megbeszéléssel folytatódott.

Mint az intézmény illetékesétől megtudtuk, a jövőben még két alkalommal jelentkező sorozat első fórumának célja az volt, hogy a matematikai, természet-, műszaki és informatikai tudományok szakterületei iránt érdeklődő potenciális hallgatói célcsoport továbbtanulással, és a mérnöki életpálya választással kapcsolatos aktuális viselkedését, motivációit és magatartását megvizsgálják, és megismerjék a szakemberek.

- Azért fontos ismernünk a leendő hallgatóink érdeklődési irányultságát és motiválhatóságát, hogy ezek ismeretében sikeres beiskolázási kommunikációt folytassunk velük - fogalmazott lapunknak Petrik Anett, a főiskola kommunikációs központvezetője.

Kratzmajer Zoltán, a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium képviselője szerint a felsőoktatási intézmények és a középfokú intézmények (főként a szakiskolák) közötti együttműködési lehetőségek beazonosítása, és az osztályfőnökökkel való intenzívebb kommunikáció elősegítené a kedvezőbb megítélést.

Magyar András, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép és Szakiskola igazgatója tapasztalata szerint a náluk tanuló fiatalok jelentős része inkább a nem diplomás, de nem is szakmunkás képzés közötti átmenetet választaná, továbbá nagy elszívóhatást jelent a külföld.

Dr. Mezőközy András, az ISD-Dunaferr HR-igazgatója korábbi tapasztalatai alapján vallja, a vállalatok részéről az oktatási intézmények felé indított marketing-csapattal, folyamatos jelenléttel és kommunikációval hatékonyan meg lehet találni a megfelelő utánpótlást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!