Hírek

2013.10.02. 16:40

Együtt-PM és MSZP: közös jelölttel indulnak a választáson

Dunaújváros - Közös jelölttel indul a 2014-es választáson az Együtt-PM és az MSZP. Az Együtt akciózott nálunk szerdán.

Pekarek János

Az Együtt 2014 Párbeszéd Magyarországért Mozgalom aktivistái szállták meg rövid időre a városközpontot, különösen a Dózsa teret szerda délután. Arról faggatták a járókelőket, hogy szerintük mi lenne a legfontosabb téma Dunaújvárosban a jövő évi választási kampányban?

A sajtót pedig eközben arról tájékoztatták a szövetség helyi, régiós és országos vezetői, hogy hogyan is áll mozgalmuk szervezettsége az országgyűlési választási kampány egyre közeledő kezdete előtt.

Mint megtudtuk Csősz Annamáriától, az Együtt PM helyi elnökhelyettesétől, Gere János elnöktől, Szabó Zsolt önkormányzati képviselőtől és Székely Sándortól, az Együtt PM országos hálózati igazgatójától: jól állnak.

Ezt mutatja az is, hogy Dunaújvárosban Gere szerint mintegy ezerötszáz szimpatizánsa és százötven aktivistája van az Együtt-PM-nek. Sikeresnek ígérkező együttműködést alakítottak ki a városi MSZP-vel annál is inkább, mivel ebben a választókörzetben szocialista jelölt mögé kell felsorakozniuk a mozgalom híveinek. Majdnem megismerkedhettünk a közös országgyűlési képviselőjelölttel is, de (bár hírek szerint eldöntötték, hogy Magyar András lesz az), a végső szót az MSZP október 19-i kongresszusa mondja ki erről.

Mindenesetre máris minden választókerületben ott vannak ők, mint láthattuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!