Hírek

2015.03.31. 15:14

Együtt szedték a szemetet a baracsiak

Baracs - Tizenhárom éve hagyomány a baracsiaknál, hogy a tavaszi hónapok elején társadalmi összefogással indulnak harcba az utak mentén eldobált szemét ellen. Így tettek múlt szombaton is.

Horváth László

Akciójukat rendszeresen a húsvéti ünnepek és a közelgő néptáncfesztivált megelőző időszakra tervezik, hiszen hogyan is fogadhatnák vendégeiket rendetlen környezetben? A szombat délelőtti szemétszedésen két csoportban mintegy harmincan vettek részt.

A két részre osztott társaság egyik különítménye a dunaújvárosi bekötő úton takarított. Középen szürke és kék felsőben Orsós Miklós, Karászi Bence és Grácer Máté a helyi iskola diákjai

Középen barna mellényben a szemétszedési akció szervezője, a Baracsi Társas Kör vezetője Sutyera Ferencné buzdítja kitartásra a nagy szélben szemetet szedő csapatot

- Évről, évre ugyanannyi szemetet szedünk össze a 2002-ben útjára indított akcióban - mondta lapunknak Várai Róbert polgármester, aki egyben ötletadó is volt. - Falufórumon vetettem fel a környezet szennyezettségét. Az ügy élére állva kértem a társadalmi összefogást, s immáron tizenhárom éve sikerül megszervezni az akciót, amit ma már a Baracsi Társas Kör visz tovább. Természetesen a község önkormányzata is hozzájárul a munka feltételeinek megteremtéséhez. Tíz köbméteres konténert helyeztünk el a hivatalnál, kisteherautóval biztosítjuk az elszállítást és zsákokat is szereztünk. Ami megdöbbentő a történetben, hogy az első szemétszedés óta rendre ugyanannyi eldobált hulladékot szedünk össze, mint elsőre. Sajnos hiába a példamutatás, az emberi nemtörődömség újratermeli a hulladékot... Egyre többen csatlakoznak a kezdeményezéshez, például olyan csoportok is, mint a Baracsi Barátság Nyugdíjas egyesület, akik hajolni már nem nagyon tudnak, de az ételt szívesen elkészítik a résztvevőknek.

A baracsi civilek szombat délelőtt Nagyvenyim és a város felé vezető bekötő úton szedték a mások által eldobált szemetet. A hivatalnál elhelyezett tíz köbméteres konténert kívánták megtölteni - sajnos sikerrel!

 

 

 

Címkék#Baracs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!