Eladják a vasműt!

Egyebek mellett orosz, brit, luxemburgi, svájci és bangladesi ajánlat is érkezett. A szmederevói acélgyárat ezúttal 45,7 millió euróért (14,12 milliárd forint) szeretnék értékesíteni, ami a gyár becsült értékének a fele. A vállalatot tavaly óta holland szakértői menedzsment vezeti a kormány felügyelete és ellenőrzése mellett. A szerb állam a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött 1,2 milliárd euróról szóló, hároméves készenléti hitel megállapodás részeként megvonta a támogatást a veszteséges vállalattól. Belgrád korábban évi 120 millió dollárral szubvencionálta a gyárat, amely több mint ötezer embert foglalkoztat. Maximális kapacitása 2,2 millió tonna acél lenne, ennyit azonban soha nem termelt még, a legjobb éve 2006 volt, amikor a termelés elérte az 1,7 millió tonnát. 2014-ben 560 ezer tonnát, tavaly pedig ennél valamivel több acélt termeltek.

Az integrált acélgyártás alapfeltétele az, hogy a folyékony fázis mindenképpen fennmaradjon

A vállalat iránt egy kínai cég érdeklődik, ám Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök szerint mielőtt befektetnének, uniós engedélyt kell szerezniük, amely lehetővé teszi működésüket Európában. A tervek szerint a kínai fél a vásárlás után egy acélcsöveket gyártó üzemet is felállítana, amelybe további 300 millió eurót fektetne.

A szmederevói acélgyárat először 2003-ban adták el, miután csődbe ment. Az amerikai US Steel 23 millió dollárért vásárolta meg, a vállalat 2012-ig az ország egyik legnagyobb exportőre volt, Szerbia teljes kivitelének 13 százalékát adta. 2012-ben a szerb kormány jelképes összegért, mindössze egy dollárért vásárolta vissza, hogy megmentse. A US Steel ugyanis a csökkenő kereslet és az acél árának csökkenése miatt bezárta volna a gyárat, és ezzel több ezren váltak volna munkanélkülivé.

Európa acélipari kapacitásai mintegy 30 százalékkal csökkentek. Ami bennünket, átlagembereket érint ezzel kapcsolatban, az nem más, mint a munkahelyek biztonsága. Az az érzés, hogy fontosak vagyunk valakinek, hogy nemcsak költségelemként tekintenek ránk, hanem kollégaként, úgy, hogy emberszámba vesznek bennünket. Áldozatokra van szükség, halljuk nap mint nap. Sokszor azt gondoljuk, hogy ez mindig csak másokra vonatkozik. Aztán egyszer ránk is sor kerül. Ezért a munkáltatónak, a szakszervezeteknek és a munkavállalóknak nem egymás ellen kellene küzdeniük, hanem egymásért. A fennmaradásért, a maradók érdekében.

Várkonyi Zsolt