Hírek

2014.02.21. 18:25

Szalagtűző ünnepség a Hild végzőseinek

Kolics Gábor igazgató a szalagavató selmecbányai gyökereihez visszanyúlva köszöntötte a Hild végzőseit a pénteki szalagtűző ünnepségen. Az egykori és örökérvényű felkiáltással: Éljetek boldogul!

Körmendi Erzsébet

Emlékezetes este volt a pénteki a Hild József Szakközépiskola 12. osztályos diákjai számára: a Dózsa moziban rendezett ünnepségen feltűzték a szívük fölé a búcsú szalagját, amely figyelmezteti őket a záróvizsgák közeledtére, valamint arra, hogy hamarosan új korszak következik számukra, felnőttként kilépnek a nagybetűs életbe. Az iskola két érettségiző, egy technikusi, valamint három szakiskolai osztályának közel százharminc tanulóját ünnepelték a diáktársak, köszöntötték a tanárok, szülők, testvérek, hozzátartozók, barátok.

Pazar műsorral búcsúztak a végzősök.

A hildes végzősök műsorát keringő foglalta keretbe. A nyitó és záró bálias produkciók között volt diszkó, hip hop, néptánc, zumba, és a humor nagyágyúiként a fiúk adták elő a Hattyú halálát.

Kolics Gábor igazgató beszédében azt tanácsolta a diákoknak, ne várják a csodát, hiszen az a mindennapokban van. A tartalomra figyelve éljenek meg minden pillanatot, győzelmet, örömöt, kacagást. Fontos élményként marad meg az a pár év, amit a fiatalok együtt töltöttek. Az igazgató szerint szép egy embert megtanítani arra, amit még nem tud. Mit érnénk a szülők, nagyszülők okítása nélkül!? Kívánta a végzősöknek, legyenek gyerekeik, akiket ők is megtanítanak majd mindenre. Fáklyák vagytok, amelyet meg kell gyújtani! Őrizzétek, őrizzük a lángot! - mondta Kolics Gábor.

Majd a vendégek megismerhették azokat, akikre sport vagy tanulmányi eredmény miatt büszke az iskola közössége. Utána az ünnepélyes pillanatok, a szalagtűzés örömteli percei következtek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!