Kútvölgyi Erzsébet a Vígből érkezett a Bartókba

- Hogyhogy ez a darab, ez a szerep elkerülte a Vígszínházban?

- Amikor a padlást bemutatták, nem túlzok, harminckét, harmincnégy előadásban játszottam egy hónapban. Dupláztunk vasárnaponként, tehát elképesztően sokat dolgoztam. Azt hiszem, hogy olyan zseniális csapat verődött össze akkor, arra az előadásra, hogy én nem is hiányoztam belőle. Viszont nagyon sokszor kellett megnéznem a kisfiam, Gáspár miatt. Meg kell, hogy mondjam, nagyon szeretem.

- Mi volt az első érzése, amikor felkínálták most ezt a szerepet?

- Dobák Lívia (a Bartók művészeti vezetője - szerk.) hívott, és én azt mondtam, hogy ha a színház kiad, azonnal jövök. Nem én fogok dönteni, hanem a színház.

- Kútvölgyi Erzsébet látná ezeket a szellemeket? (a darabban csak az láthatja a szellemeket, akinek a szíve olyan tiszta, mint a gyerekeké)

- Feltétlenül!

Kútvölgyi Erzsébet először dolgozik a Bartók színházban

- Nem lehet könnyű ebben az eldurvult világban ilyennek maradni. Mi a titka?

- A férjeimnek köszönhetem. Az elsőnek is, meg a másodiknak is. A jelenlegi férjemet - aki a huszonhét éves fiam édesapja, tehát már nagyon régen, harminc éve együtt vagyunk - még nem kaptam rajta soha hátsó gondolaton sem, kétértelmű mondaton sem. Olyan tiszta, mint egy pohár víz. Nagyon értelmes, nagyon intelligens, nagyon szeretetre méltó, az összes tiszta víz ember indulatával és hirtelen haragjával. Mert ez csak úgy működik, ha elfogadja az ember, hogy ahhoz, hogy ő tiszta maradhasson, ahhoz szükség van arra is, hogy szabadon engedi az indulatát is. Hiszen nagyon közel áll hozzám, tudom, hogy nincs benne semmi rosszindulat. Az első perctől kezdve tudtam. Merem remélni, hogy ő is karban tud még tartani engem sok évig, hogy ilyen maradjak.

- A premierre várhatóan New Yorkból érkezik valaki?

- Sajnos nem. Nemrég ment vissza a fiam.

- Akkor legfeljebb küld neki egy videofelvételt .

- Nem. Az meg Presszer miatt nem lehetséges. Ez egy komoly szerződés. Komoly fegyelem van. Én most itt aláírtam, hogy fővesztés terhe mellett átvettem az ötös cédét, és én azzal nem élhetek vissza. Hát még egy teljes előadással. Én megbízom a fiamban, hogy ő ezt nem fogja New Yorkban árusítani és levetíteni, abban biztos vagyok, de akkor sem tehetem meg. Biztos vagyok benne, hogy itt is be fogják mondani az előadás előtt, hogy tilos felvételt készíteni. És még így is készülnek kalózfelvételek. Ez lehetetlenség. Épp most megy az ARTISJUS-szal ez a szörnyű vita, ami kisemmizné a szerzőket a nekik jogosan járó szerzői jogdíjból. Ezt most a kulturális kormányzat szeretné. Mi köze van a kulturális kormányzatnak ahhoz, ami már húsz, harminc, negyven éve elkészült? Hol tart a világ? Ez így nem megy.

- Van valami különösebb oka annak, hogy mostanában viszonylag keveset szinkronizál?

- Igen. Biztos. Leszoktak rólam.

- Miért? Valami oka csak van.

- Bizonyára az, hogy arcpirítóan ellepte a szakmát a középszer, ami együtt jár az olcsósággal is. Valószínű, hogy azok az emberek, akik régen dolgoztak velem, azt mondják, nem lehet, hogy ugyanannyi legyen a gázsim, mint amikor a Pannónia Filmstúdió a Vöröshadsereg útján és nem a Hűvösvölgyi úton működött. Mert ugyanannyi lenne. Van, aki néha hív. Bár én ebben az évadban keveset dolgozom a saját színházamban, mégis mindig akkor hívnak, amikor vagy ide lejövök, vagy otthon próbálok. Peches dolog ez, mert csak a régiek, akik ismernek, azok hívnak, és ők bizonyára emelnének is az én gázsimon, de van egy fix erős középmezőny, akik iksz idő alatt iksz mennyiséget nagyon-nagyon kevés pénzért megcsinálnak. Az, aki sokszor kevés pénzért dolgozik, az meg tud ebből élni. Ha egyszer lenne egy olyan szerep, amely ordítana utánam, akkor bizonyára valakinek eszébe jutnék, de nincs rá idő, hogy kivárják.
Az utolsó filmben, amit szinkronizáltam öt-hat évvel ezelőtt, vagy még régebben, nem tudtam, hogy gyilkos vagyok, vagy én vagyok az áldozat. Mert nincs idő levetíteni. Persze ez egy elnagyolt hasonlat volt, de nem láttam a filmet. Régen levetítették, megbeszéltük, és egy hétig, tíz napig csináltunk egy filmet. Most erre nincs idő. Újraszinkronizálják a filmeket. Miért nem volt jó az Ernyei Béla és a Kútvölgyi Erzsébet az Álom luxuskivitelben? Én úgy gondolom, hogy jó volt. Lehet, hogy manapság már más hangsúlyokat használnánk? Nekem még mindig magyar hangsúlyom van, és nem amerikai stílusban beszélek. Lehet, hogy hülye vagyok, hogy nem követem a trendet, de nekem ez nem megy.

- A színésznek azért van felelőssége a nyelv megőrzésében.

- Hiába van felelősségem, amikor a hírekben egy időjárás jelentésnél föl tudok robbanni. Holott csak tényeket közöl, hány fok lesz, milyen idő várható, de olyan hangsúlyokkal, ami rossz a fülemnek. Sajnos ez dívik.

- Fiatal pályatársain mindig rajta tartja a szemét. Találkozott-e olyan tehetséggel, akit érdemes lenne kiemelni?

-  Bata Éva. Nálunk, a Vígben játszik. Univerzális bolond. Olyan nagyon ritkán születik, aki mutatós, gyönyörű formával, gyönyörű fejjel, gyönyörű adottságokkal, fantasztikus képességekkel rendelkezik és bolond. Aki elhiszi magáról, hogy Júlia, aki elhiszi magáról, hogy Fekete párduc, az nem normális. A szónak a legnemesebb értelmében. Úgy gondolom, hogy ő a nagy felfedezés nálunk, aki előtt nagyon nagy jövő van. Ha kordába akarják zárni, ketrecbe akarják dugni, ha a bolondságát lefarigcsálják belőle, akkor is nagyon jó színésznő marad, csak nem lesz elementáris. Márpedig ő most az.

- A színházi rendszer eltűri egy ilyen színész működését?

-  Normális mondjuk egy Básti Juli, vagy egy Udvaros Dorottya, vagy egy Csákányi Eszter? Nem. Ezeket el kell, hogy tűrje a rendszer. Mert ezek megismételhetetlen emberek. Születnek igavonók, születnek hihetetlenül megbízható, nagyon jó adottságokkal rendelkező, jó képességű emberek, de megszállott bolondok, őrült tehetségek nagyon ritkán jönnek erre a gyönyörű világra.

- Járt már korábban Dunaújvárosban?

- Képzelje el, hogy nem. Nagyon-nagyon hangulatos, kedves és igazi színház a színházuk. Gondolom, majd amikor csúcsra járatjuk magunkat és sokat leszek itt premier előtt, akkor talán a várost is jobban megismerem.