Hírek

2016.10.17. 10:40

Varázsvilág cserkész-módra

Dunaföldvár - Sikeres és sok fiatalnak élményt nyújtó rendezvényt tartott idén is október elején a 105. számú IV. Béla Cserkészcsapat.

L. Mészáros Irma

Az évek óta népszerű egész napos programon, amelyet cserkész szüreti bálnak neveznek, kétszázötvenen vettek részt, s nem csak a helyi csapat tagjai. Sokan jöttek Kecskemétről, de érkeztek Budapestről, Soltvadkertről, Dusnokról, Törökszentmiklósról, sőt kárpátaljai cserkészek is akadtak a vendégek között - kaptuk a tájékoztatást Vörös Mártontól, a cserkészcsapat vezetőjétől.

Hagyományosan mindig egy kerettörténethez kapcsolják a nap programjait. Az idén a jól ismert Harry Potter világába kapcsolódhattak be a résztvevők. Készíthettek varázspálcát, különböző bájitalokat, de megidézték Weasley kocsiját is.

A résztvevők készíthettek varázspálcát, különböző bájitalokat, de megidézték Weasley kocsiját is a vidám hangulatú nap során


A délután folyamán a korosztályi programokon tevékenykedtek a cserkészek Dunaföldvár különböző pontjain. Emellett lehetett lovaskocsizni, rekesztmászni , lasertagezni (lézerharcot vívni) és kviddicsezni is. (Seprűháton játszott labdajáték. A Harry Potter-rajongók értik, mi ez. )

A délután folyamán a korosztályi programokon tevékenykedtek a cserkészek Dunaföldvár különböző pontjain. Emellett lehetett lovaskocsizni, vagy éppen rekesztmászni . A szülőktől is sok segítség érkezett, például a főzéshez

A nap várva várt programja a vacsora utáni előadás volt. A művelődési központ nézőtere ismét kicsinek bizonyult. Hiszen ki ne lett volna kíváncsi, hogy azon az estén Harryék milyen információval gazdagodnak a tévéből, milyen az időjárás-jelentés varázsló módra? Azután pedig a nézők elkísérhették Harryt a híres bálba, ahol a varázsos világ szereplői színvonalas koreográfiával lejtették a táncot.

A nagy sikert aratott előadás után táncház, majd teaház, végül éjjelig tartó bulizás várta a jelenlévőket.

A program szervezésében és megvalósításában ötven cserkész vett részt. Sok támogatást és segítséget kaptak a cserkészszülőktől, többek között a főzésben és a programok lebonyolításában is.

 





Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!