Hírek

2013.01.11. 18:20

Évet értékelt az LMP

A 2012-es év országos és helyi politikai vonatkozásait értékelte sajtótájékoztatóján a helyi Lehet Más a Politika Párt vezetője Szabó Zsolt.

Szabó Szabolcs

Az önkormányzati képviselője szerint a szerint közpolitikailag  eredményes évet zárt az LMP. Tartották magukat ahhoz az elvhez, miszerint a politikát nem szabad elszigetelni a lakosságtól, hiszen az ő életükről szóló döntések meghozatalához igenis figyelembe kell venni, mérlegelni kell az ő véleményüket is. Ezt 2012-ben több, sikeres nyilvános akcióval erősítették, mint az őszi Munkát! Levegőt! párbeszéd-sorozat, amely során a lakosság véleményét a város élhetőbbé tételéről kérték ki. Emellett közgyűlési felszólalásaikban igyekeztek arra fektetni a hangsúlyt, hogy ne csupán bíráljanak, de azt is megmutassák, hogy az LMP milyen irányvonalat és megoldásokat javasolna a felmerülő problémákra. Szabó helyi ügyekkel kapcsolatban hangsúlyozta,  a  város a csőd szélén táncol már évek óta és a városvezetés  irányítása átláthatatlan, fontos közérdekű adatokat pedig  titkolnak el a polgárok elől. Ezzel kapcsolatban megerősítette, az LMP elsőfokon pert nyert a városgazdálkodásról szóló tanulmány ügyében. Szabó Zsolt ígérete szerint, ahogy az ítélet jogerőre emelkedik, kikérik és nyilvánosságra hozzák az iratot. A közgyűlési képviselő zárásként elmondta,  fő  céljuk a 2013-as évben is az, hogy a város lakosságának érdekeit megfelelő módon képviseljék és fellépjenek minden igazságtalanság  és korrupció ellen, hogy Dunaújváros egy élhetőbb város lehessen.

Címkék#LMP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!