Hírek

2016.11.25. 20:50

Évtizednyi rabság

Dunaújváros - A Gulágon egykor tíz évig munkatáborban raboskodó Nagy Antal emlékére avattak táblát pénteken délután Újtelepen, a Venyimi út és a Móricz Zsigmond utca sarkán álló lakóház falán.

Balla Tibor

A táblát Nagy Antal lánya, Bús Andrásné Nagy Ilona és unokája, Nagy Zoltán leplezte le a népes érdeklődőtábor előtt zajlott eseményen. Szabó Tamás, a Pentele Baráti Kör alapítótagja beszédében elmondta, a Gulag emlékév keretében emlékezünk a hazánkból elhurcolt magyar katonákra és civilekre. Mint mondta, sokáig nem lehetett beszélni az elhurcolt emberekről, és a földi pokolból hazatérők sem szólhattak megpróbáltatásaikról. A több, mint háromszázezer hadifogoly hallgatási fogadalmat tett, és másodrendű állampolgárokká degradálták őket.

Az emléktáblát Nagy Antal lánya, Bús Andrásné Nagy Ilona és unokája, Nagy Zoltán leplezte le

Nekünk, emlékezőknek időről időre fejet kell hajtani azok előtt, akik nem tértek haza, és tisztelettel kell adóznunk azoknak, akik hazajöttek" - fogalmazott. A kutatások szerint több, mint hatszázezer azon magyar állampolgárok száma, akik szovjet hadifogságba kerültek, és egyharmaduk civil volt - jelentette ki Szabó Tamás. Elmondta, jól ismerte Nagy Antalt, de csak halála után tudta meg, hogy ő volt az egyetlen pentelei, akit a Gulágra hurcoltak. Idézett az elhurcolt Nagy Antal lányának visszaemlékezéséből, amely ismertette a munkatábor körülményeit. Kollárné Jánoki Anna egy a Gulágot szintén megjárt költő, Huszti Béla: Hazamegyünk című művét szavalta el. Az ünnepségen énekelt a Kéknefelejcs dalkör. A márványtáblát Tóth László kőfaragó mester készítette felajánlásként.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!