Hírek

2014.06.15. 20:50

DUDIK: Ez emlékezetes három nap volt

Amilyen sokat kellett várni rá, olyan gyorsan véget is ért a Dunaújvárosi Főiskola hallgatói önkormányzata által szervezett három napos DUDIK fesztivál. Méghozzá nagy sikerrel.

Gallai Péter

Nem akármilyen „fináléval” zárult a nagyszínpad programja: előbb a Punnany Massif adott koncertet vagy négyezer embernek, nem is akármilyen hangulatot keltve, majd a kulisszák mögött a dunaújvárosi női vízilabda csapat tagjai énekelték el saját indulójukat a fiúknak a közös fotózás előtt, nagy sikert aratva ezzel az együttesnél...

A Punnany Masiff együttes produkciója koronázta meg a fesztivál utolsó napját a Szalki-szigeten

Azonban amíg idáig eljutottunk a bulisorozatban, történt egy s más. Például pénteken hazai pályán a Quimby lépett fel sokak nagy örömére, és amikor a Most múlik pontosanba belekezdett Kiss Tibor, nem volt ember a szigeten, aki ne énekelte volna velük egyik ikonikus slágerüket. Az Anna and the Barbies banda énekesnője pedig a közönség egyik tagjának nyakába is felült koncertjük közben.

Kiss Tibor (b) és Varga Lívius a Quimbyből – nagy energiákkal (Fotók: Ónodi Zoltán)

Szót kell ejtenünk a kisszínpadról is, ahol számos helyi tehetség léphetett fel, de itt muzsikált az Egyesült Államokból érkezett Little G. Weevil, aki olyan produkciót adott elő, ami a világ bármely pontján megállná a helyét, a nagyszínpadon is. A zárónapon pedig a Pentele Ska Club varázsolt fiesztát és elképesztő bulit, nem csoda, hogy mindenki lába táncra perdült. A közönség pedig kitartóan jelezte jövő évi szándékát a szervezők felé: „nagyszínpad, nagyszínpad...”

Ám ezek csak egy-egy kiragadott pillanat volt az események sodrából, hiszen a partisátorban, vagy a retró videó diszkóban is óriási hangulat uralkodott.

A fesztiválon összefutottunk Gyöngyössy Csabával, a Bánki középiskola igazgatójával, aki szerint kitűnő, nagyon jó fesztivál a DUDIK:

– Kell egy ilyen program az ifjúságnak, de nem csak nekik, nekünk, idősebbeknek is, hiszen sok középkorút látok a szigeten. Annak külön örülök, hogy a dunaújvárosi zenekarok is teret kaptak, a Jolly Jackers nevű bandában három bánkis diák játszik, miattuk is jöttem. S az sem mellékes, hogy nem kell Budapestre utazni, ha valaki ilyen színvonalas koncerteket szeretne meghallgatni, erre Dunaújvárosban is lehetőség nyílik.

Persze azt is tudjuk, hogy mindenkinek nem lehet megfelelni, legyen szó a zenei felhozatalról, vagy arról, hogy sorban kellett állni a fröccsért. Voltak olyan városlakók – amiért a szervezőgárda lapunkon keresztül is elnézést kért – akiket zavart a hangos zene, de az évben mindössze három napról és több ezer dunaújvárosi, környékbeli, illetve az ország minden pontjáról érkezett fiatal és idősebb szórakozásáról van szó. Mert az ismét bebizonyosodott: kell ez a fesztivál, a mi fesztiválunk!

Kapocs a művészetek irányába

Az idei DUDIK elsősorban a zenéről szólt, de emellett a művészet is komoly teret és szerepet kapott a kínálatban.

Várnai Gyula speciális hang és képjátékkal készült a fesztiválra (Fotó: Ónodi Zoltán)

Az egyik kiállító Várnai Gyula volt aki így jellemezte a fesztivált: „király...”. – Ilyen jó DUDIK-on még nem voltam, jó a program, jó az idő és éppen a buli alatt hatvan éves Móder Rezső is. Abszolút szükség van egy ilyen rendezvényre, de tudom, hogy van akinek ez nem tetszik. Ám ők úgy látszik nem voltak a fiatalok. A zene jelentős része nem az én világom, de a fiatalok jól érzik magukat, ez a lényeg. Tudom, hogy nem mi voltunk a hívónevek, akikért lejöttek az emberek a szigetre, de remek ötlet a művészeti vonal bevonása a zene mellé, mert így látják, hogy a kettő összefügg egymással. Mert sajnos maguktól nem jellemző, hogy mondjuk múzeumba mennének.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!