Hírek

2017.05.08. 17:40

Ezt írtuk 25 éve - Kárpótlási fórum

Dunaújváros - Taxisok és fuvarozók petíciója a kormányfőnek. Vállalkozóinapokat szerveznek.

DH

Főigazgatói váltás. A taxisok és a fuvarozók szervezetei közös petícióval fordultak a miniszterelnökhöz, valamint a pénzügy- és a közlekedési miniszterhez - írta huszonöt évvel ezelőtt, 1992. május 8-án elődünk, A Hírlap.

- Ebben felsorolják, milyen kormányzati intézkedéseket tartanak szükségesnek. A petíció tartalmáról - amelyben szerepel a személytaxik számának ideiglenes befagyasztása is - tájékoztatták a köztársasági elnököt is. Városunkban is lesznek vállalkozói napok, amelyet az Inter-Duna Bt. szervez.

A tervek szerint május 19-25. között tartandó rendezvény programjában termékbemutató és vásár, fórumok, jótékony célú bál, ökumenikus istentisztelet is szerepel. A megszokott helyén hiába keressük dr. Szegedi Józsefet, a főiskola főigazgatóját. Mint kiderül, 1992. május elseje óta már nem ő, hanem dr. Koppány Imre irányítja főigazgatóként a helyi felsőoktatási intézményt. Kárpótlási fórumot tartanak május 13-án 19 órakor az Irodaház I. emeletén lévő MDF irodában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!