Hírek

2014.05.20. 19:05

Faluláncos jubileum Daruszentmiklóson

Daruszentmiklós - Alapításának tízéves jubileumát ünnepelte a Falulánc Kulturális és Közérdekű Szövetség szombaton este a Barátságházban.

Körmendi Erzsébet

Puskás Istvánné (balról) és Raffer Jánosné (középen) vidám táncba hívta a többieket

A Falulánc Szövetség olyan meghatározó magja a településnek, aktív közösség, amelyet Fogarasi Béla fog össze, mint elnök. Számítanak rá a tagok a jövőben is.

A civil szervezet múlt szombaton este tartotta tisztújító közgyűlését. A résztvevők beszámolót hallhattak az elmúlt évben végzett munkáról, valamint a pénzügyekről is. A jelölőbizottság javaslata alapján a tagok a régi vezetőségi tagokat választották meg újra tisztségviselőnek. A szövetséget Fogarasi Béla irányítja továbbra is, az elnökség tagjai: Berg Lászlóné, Csonka Zoltánné, Rauf Ferencné és Ferenczi Lajos. A hozzászólók között Rauf Norbert polgármester elismerését fejezte ki a vezetőségnek az eddigi munkáért, mert nekik is köszönhető a települési civil szervezetek aktivitása. Fogarasi Bélának külön is hálás, amiért elnökként és alpolgármesterként összefogja a helyi közösségeket, minden megmozdulásban része van. Elmondta továbbá: a Falulánc tagjai nagyon sokat dolgoznak a településért, a közösségekért, és a végén sok sikert kívánt nekik az elkövetkezendő évekre.

A szövetséget azonos érdeklődési körű, lakóhelyükért tenni akaró daruszentmiklósiak alapították 2003-ban, Kiss Lászlóné Eta kezdeményezésére. A huszonhét alapítóból tizenhárman jelenleg is tagjai a szervezetnek, létszámuk mostanra eléri a negyven főt. A Falulánc a község hagyományainak ápolását, a tiszta, igényes környezet kialakítását, szabadidős és kulturális rendezvények szervezését tűzte zászlajára, hangsúlyozva: igény szerint alakítják a programjukat. Fogarasi Béla összefoglalójában hangsúlyozta, jó kapcsolatot ápolnak a társszervezetekkel, az önkormányzattal és együttműködnek a gyermekintézményekkel is. Tagi hozzájárulásból, önkormányzati támogatásból és az egy százalék adó felajánlásokból oldják meg feladataikat. A csapat nyitott, bárkinek örömmel kínálnak lehetőséget soraikban a hasznos és kellemes időtöltésre. Disznótort rendeznek minden télen, színvonalas a tavaszköszöntőjük, a május elsejei családi napjuk és főzőversenyük, a hagyományos nyugdíjas olimpiájuk, az adventi gyertyagyújtásuk, az óévbúcsúztatójuk, a kézműves foglalkozásuk. Megünneplik a névnapokat, segítenek az önkormányzat rendezvényeknél és kezdeményezői voltak a Falupark kialakításának. Az elnök nem említette, pedig jelentős: a Faluláncnak köszönhetően van igényes közösségi háza a településnek, ugyanis a ötmillió forint nyert az önkormányzat partnersége mellett a Barátságház teljes felújítására.

Az értékelő és tisztújító közgyűlés után vacsorával egybekötött zenés esten látták vendégül a partnereket, a tagokat, a társszervezetek Daruszentmiklósi Kertbarát Kör, polgárőrség, Darumadár Népdalkör képviselőit. A rendezvénynek különösen vidám hangulatot adott Puskás Istvánné és Raffer Jánosné bohókás tánca. Érdekesség volt még: a télen tartott disznótorukon tartalékoltak húst erre a rendezvényre, abból készült a finom lecsós szelet, és az elnök újságolta maradt még egy körmös csülökpörköltre való adag, ami szintén alapja lesz majd egy hangulatos, daruszentmiklósi Falulánc-rendezvénynek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!