Hírek

2014.04.04. 16:50

Fejér megyei diákkirályság

Dunaújváros - A diákszínjátszó kategória bemutatóival pénteken délután a Bartókban elrajtolt az idei Fejér Megyei Diáknapok. Sok lesz a jóból!

Szabó Szabolcs

Mindezt nem fenyegetés, hanem puszta tényközlés, hiszen összesen hét élő kategóriában mutatkozhatnak be a megye tehetséges középiskolás diákjai. A szabadidős programokkal együtt összesen kilenc helyszínre várják majd az érdeklődőket, aki pedig csak a legjavárra kíváncsi, annak a vasárnapi csúcsgálát ajánljuk figyelmébe 14 órától a Bartók nagytermében.

Megyénk egyik legrangosabb kulturális seregszemléjére több mint 1100 fiatalt várnak a szervezők.

Az idei Fejér Megyei Diáknapok monstre programsorozata pénteken kora délután a sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium Petőfi Színpadának remek előadásával (Shekaspeare, a csoport:Titus Andronicus Brigád) kezdődött, majd további öt darab várt a stúdióterem közönségére. A diákszínjátszó kategória ma délelőtt kilenc órától további előadással folytatódik a Bartókban. A diáknapok egésze pedig 10 órakor éri el a tökéletes menetsebességet, hiszen ekkor már a további hat helyszínen is színpadra lépnek a tehetséges fiatal előadók. A már említett Bartók Kamaraszínház mellett a további helyszínek: Széchenyi István Gimnázium, Béke Étterem, Sándor Frigyes Zeneiskola.

A képző-, nép-, és iparművészeti alkotások, valamint a fotó, film, és új vizuális kísérleti műfajok a Kortárs Művészeti Intézetben mutatkoznak be. Az izgalmasnak ígérkező összevont kiállítást ma 16 órakor a Kortárs pincegalériájában Kurucz Gergely, a Rudas középiskola pedagógusa ajánlja majd az érdeklődők figyelmébe. A szervezők részéről lapunknak Szemenyei István kiemelte, a diákfesztivál minden rendezvényére szeretettel várják az érdeklődőket, csakúgy mint a ma este 19 órára a Petőfi Művészeti Ligetbe, ahol elsőként a Colombre Band ad koncert, majd 20 órakor Aranyosi Péter a diáknapokra igazított dumaszínházzal érkezik, végül pedig a Speakers of Zion névre hallgató csapat szórakoztatja majd a nagyérdeműt.A fesztivált záró gála vasárnap 14 órakor kezdődik a Bartók Kamaraszínház nagytermében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!