Hírek

2016.08.14. 21:10

Fejfát állítottak a barátok

Kisapostag - Az egy hete Baracs községben működő fafaragó tábor nem egyszerű képzőművészeti tábor. A résztvevőknek mindig van egy gesztusa.

Balla Tibor

Ezúttal egykori alkotótársuk emlékének adóztak szombaton délelőtt Kisapostagon a temetőben. A többségében dunaújvárosi alkotókból álló tábor tagjai az elmúlt esztendőben elhunyt festőművész, néhai alkotótársuk, Farkas Mihály sírjánál állítottak kopjafát. A fatönkös fejfát közösen készítették, a tábor minden alkotója valamit hozzátett a munkához. A szombat délelőtti ceremónián részt vett az elhunyt művész felesége, valamint lánya és unokája is. Mindemellett Várai Róbert, Baracs polgármestere és Nagy Attila, Kisapostag polgármestere.

Miután felállították a csónak alakú fejfát, majd betonnal rögzítették, közösen kenték le Farkas Mihály kedvenc színére, Van Dyke barnára, hogy megóvják az időjárás viszontagságaitól. Ebben részt vett a művész lánya, Farkas Éva, aki maga is a festőművész hivatást választotta. mindezek után a két polgármester és Farkas Éva egy-egy nemzetiszín szalagot kötött a fejfára, felesége pedig az égbolt, a tenger színét viselő, a megfoghatatlanságot, a végtelenséget szimbolizáló kék szalagot csomózott a tölgyfából készült fejfára.

 

Az alkotók tudatosan választották a fatönkös fejfát. A fatönk majdnem természetes állapotában marad. Alaposabban csak az elejét munkálják meg, a hátulját és a másik három oldalát kevésbé. Ez a legegyszerűbb forma, az egész magyar nyelvterületen megtalálható. A fejfa elejét és homlokát vésett minta díszíti, lábát pedig tulipán minta ékesíti, a kettő közé pedig a felirat kerül. A csónak alakú fejfák – bár nem bizonyíthatóan – a régi magyar csónakban való temetkezéssel hozhatók kapcsolatba, kiképzésében a csónakba temetett ember képmását látni.

A fejfaállításra az alkotókon kívül több pályatárs is eljött Kisapostagra. Bár érezhetően mindenki egy kicsit magába fordult, cseppet sem komor hangulatban állították fel a pályatársak a tavaly elhunyt barátjuk sírjánál a maguk készítette fejfát. Nem is illett volna a harsányan vidám alkotó emlékéhez. A lábon száradt tölgyből készült, csónakot formázó fejfa mellett Móder Rezső például Mihály kedvenc dalait énekelte el, és az egykori barát sírját megöntözte vörösborral.

A lánya, Farkas Éva , miután kislányával közösen gyertyát gyújtott a sírnál, fogadkozott, jövőre, a temetés évfordulóján megszentelteti a fejfát. Csendesen mesélte, hogy a kiváló festőművész még megvárta unokája, Csenge január végi érkezését, csak utána, február végén adta át lelkét az örökkévalóságnak. Elmondta, édesapja félbemaradt alkotásaival már vannak tervei, mint ahogy azt is tudja már, hogy a sírjelző fejfával mit fog tenni, aminek helyére a csónakforma került.

Miközben Rohonczi István ROHO megkezdte a fejfa festését, Várai Róbert, Baracs polgármester megemlítette, terveik közt szerepel, hogy Farkas Mihály előtt tisztelegve egy emlékművet állítsanak abban a parkban, ahol szívesen üldögélt, és elmélkedett a világ dolgairól. Azt sem tartotta kizártnak, hogy a formátumos művészről nevezzék el a parkot majd, ahová padokat és napórát képzeltek el az emlékmű mellé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!