Idén 20 éves a Junkies - Interjú Szekeres Andrással

- Húsz éves és egy napos voltam, amikor beszálltam a zenekarba. Gyakorlatilag az életem felét ott töltöttem. Ez borzasztóan hosszú idő.

- A műfaji meghatározásotok punk-rock. Te pedig konszolidáltan öltözködsz, és a beállítottságod sem ilyen.

- Húsz év alatt jutottam el addig, hogy nem vagyok már ilyen beállítottságú. Azért tudtunk zenekart alapítani, mert hasonló volt az érdeklődési körünk, a zenei ízlésünk. A húsz év alatt mindannyian nagyon megváltoztunk. Már nem hallgatok olyan zenét, mint Riki, vagy Attila. Van egy csomó közös pont, de talán az egyetlen, ami igazán közös maradt bennünk, az a Beatles és U2 iránti szeretet és tisztelet. A feleségem szerintem a földkerekség legnagyobb U2 rajongója. Az előző lemezzel teljesen stílust váltottunk, eléggé poposak lettünk. A mostani férfiasabb lemez lett, azt mondták, sok benne a tesztoszteron. Egy negyvenes férfiről szól, a kapuzárási pánikról. Mindannyiunkat foglalkoztat ez az egész.

Szekeres András: Befelé fordultunk. Azt írjuk dalba, hogy mit hogyan élünk meg. Kegyetlenül őszintén (Fotó: Ady Géza)

- Furcsán hangzik ez egy punk-rock zenekar énekesétől.

- Igen, de mi már lefutottuk ezeket a köröket. Azt, hogy az egész rendszer velejéig korrupt, meg rossz, mi már tizennyolc évvel ezelőtt megírtuk, ugyanúgy érvényesek. Nem akarom újraírni. Semmi értelme, úgysem fog megjavulni a világ. Mi már kollaboránsok vagyunk, úszunk az árral, már csak piciket pöckölünk.

- Mi foglalkoztat most?

- Önmagam. Hogy mi zajlik le bennem. Befelé fordultunk. Azt írjuk dalba, hogy mit hogyan élünk meg. Kegyetlenül őszintén.

- Jóban vagy magaddal?

- Nem, és nem tudom miért. Egyébként a kérdés rettentően jó. Nagyjából jóban lennék magammal, de ismerem a hibáimat. Az már haladás, ha tisztában vagy ezzel, és megpróbálsz javítgatni. De nekem annyi hibám van, hogy kell húsz, harminc év, míg kijavítom magam. Az a baj, hogy nincs használati utasítás hozzám, úgy talán könnyebb lenne. Lehet, hogy egy lobotómia segítene.

- Van még húsz év a zenekarban?

- Szerintem van. Amennyit akarunk. Szeretjük csinálni.

- Mindenki a zeneipar válságáról beszél...

- Tegnap négyszáz ember előtt játszottunk Pécsett. Sokan járnak a bulikra. Persze érnek meglepetések. A múltkor felléptünk Debrecenben. Hatalmas teltház, óriási siker, rocksztárság , Miskolcon pedig megégtünk.

- A dunaújvárosiak közt valaki befuthat hasonló karriert?

- A Quimby. Egész jól csinálják. Egyébként én voltam a Quimby első roadja a Münnichben, én cipeltem utánuk az erősítőket. Nem ismerem sajnos a dunaújvárosi zenekarokat. Kivétel a Jolly Jackers, egy ír-punk zenekar, akik a stúdiómban készítik most a lemezüket. Belehallgattam a demóikba, szuper lesz. A hegedűs lány, Ujházy Kriszta szólamvezetőm volt, együtt hegedültünk a szimfonikus zenekarban. Nagyon kreatív lány. Az első nő az életemben, aki elém állt, és azt mondta: Andris, nagyon unalmas, hogy állandóan kérkedsz! Tízévesen megkaptam tőle, és nem felejtem el.

- A testvéreddel, Péterrel beleszóltok egymás dolgába?

- Igen. Mindig átküldjük egymásnak a friss dolgokat. Imádom a dalait, az érzékenységét, ahogy hozzányúl, miközben egy igazi egy igazi keményöklű férfiről beszélünk. Sokkal nagyobb művész, mint én. Pontosabban ő a művész, én nem. A Galapagost is ő vitte a hátán. Most a demokratikus zenekarok válságát élik át. Az igazi nagy zenekarok mindig diktatúrák. A Junkies is diktatúra, és én diktátor vagyok. Nagyon nagy szégyen, hogy ott tart, ahol. Nem volt elég ideje kibontakozni, de ő pont az a művész, aki még hatvanévesen is ki tud teljesedni. Kicsit Leonard Coheni figura, és nagyon sokat várok tőle még.

- Miért nem vagytok egy bandában?

- Nem tudom, még sose merült föl. Nem rossz ötlet.

- Ha nem vagy művész, akkor mi?

- Dalfabrikátor.

- Hogy képzeled el a hetvenéves önmagadat?

- Az a legfontosabb, hogy jóban legyek önmagammal, és azokkal, akik fontosak nekem. Végleg eldőlt, hogy életem végéig zenével fogok foglalkozni, dalokat fogok írni. Így fejezem ki magam, az érzéseimet nem tudom másként közvetíteni. Önterápia. Ha valami nagy bánat
ér, a feszültségtől csak dal formájában tudok megszabadulni.

- Mi lesz, ha a gyereked zenész akar lenni?

- Nem fogom elkerülni. Nagyon muzikális. A magok el vannak ültetve a gyerekben. Felvették a zenei általánosba is, úgyhogy minden rossz irányba mutat. Ha szeretne ezzel foglalkozni, engem nem zavar. Tényleg az ő boldogsága a legfontosabb. Ha megtalálja magát ebben, akkor rockandroll. Nyilván nagyon rossz sikertelen színésznek, sikertelen zenésznek, vagy bárkinek lenni. A zenészeknél, színészeknél nagyon vékony a jég. Oda kell tenni önmagunkat, és a tehetség sem árt. Az a baj, hogy már most látom benne. Majd meglátjuk.

- A Stereomilkről régen hallottunk, a JKE-t szinte elfelejtettük.

- Nincs már milk. Almási Endrével sajnos nem vagyunk beszélő viszonyban. Megsértődött rám. Nagyon sajnálom egyébként. A kettes lemez fél évig készült, vagy még tovább. A végére megutáltuk egymást, annyi harc volt. Nagyon sok jó kijött ebből, de sok rossz is. Most nem hiányzik. De hiányoznak a JKE-s fiúk. Követem a pályájukat. Tudom, hogy Szekeres Pisti és Farkas Csabi David Boovieban utaznak most. Jó lenne velük pár szót beszélni. Értékes, jó emberek, jó zenészek. Birkás Gerivel napi kapcsolatom van, több mint tíz éve csináljuk a stúdió bizniszt. Érdekes, mi sem játszottunk soha közös zenekarban.

- Nekifutnál még egyszer?

- Persze. Nincs más választásom. Vannak buktatók benne, nem egyszerű, de ezt kell csinálnom.