Feldolgozni a felfoghatatlant

Léránt Erika krízis szakirányú szakpszichológus tanácsadó

- Itt most egy különleges esetről van szó, nem csak egy egyszerű gyászmechanizmusról. Ennél a tömegbalesetnél egy olyan trauma, olyan krízishelyzet van, aminek külön lélektana van. A tömeges jelleg miatt még a krízis szakirányon belül is speciális képzésen vesznek részt azok a pszichológusok, akik segédkeznek egy ilyen nagy katasztrófa esetén a segítségnyújtásban. A sokk a legrövidebb, de a legintenzívebb szakasz. A legelső feladat a megnyugtatás. Ez ugyan szakmai segítség, de az együtt érző attitűd a fontos. A magyar nyelv nagyon jól leírja, a részvét kifejezéssel. Ilyenkor részt kell venni a másik bajában, az átélt események feldolgozásában. Ott kell lenni velük érzelmileg, meghallgatni, hagyni, hogy kibeszélje magából, ha kell, sírjon. Ez a legfontosabb rész. Miután ez egy nagyon váratlan esemény volt, fokozottabb érzelmi hullámvasutat húz maga után. Itt a szakember egyéni vagy csoportos terápiával tud segíteni, hogy ne akadjanak el. Kinek mire van szüksége. Ez után már mindenki egyénileg dolgozza fel a gyászt, akár túlélőként, családtagként. Hogy ez hogyan sikerül, ez nagyon sok mindentől, személyiségtől, előzményektől is függ. A gyászfeldolgozás folyamata szakaszokból áll, ezek mindenkinél máshogyan zajlanak. Van, akinek elegendő ez a fajta részvételes segítség is - ami jöhet akár egy hozzátartozótól vagy ismerőstől is -, de van, akinek feltétlenül szakemberre van szüksége. A különböző szakaszokon át kell menni, fel kell dolgozni. Van, aki nem is hajlandó elfogadni a segítséget. Ez nem túl hosszú időszak, ezután a megélt eseményeket, érzéseket feldolgozza az ember. Ha ebben elakadás van, akkor feltétlenül szükség van a szakértő segítségre, mert komoly pszichés problémákat jelenthet. Sőt, hónapokkal később is előjöhet az úgynevezett poszttraumás szindróma a fel nem dolgozott emlék miatt.

- Maradék nélkül eltűnhet a trauma, netán az önvád? Fel tudnak szállni majd egy buszra?

- Ez hosszadalmas folyamat, de a gyászkutatók véleménye az, hogy az utolsó, a belenyugvó fázis után az új, integrált személyiség a jól feldolgozott érzelmi viharok, önvádak után, egy új életcélt megtalálva, beépítve a személyiségébe a megélt eseményeket, új megküzdési stratégiát megtanulva, paradox módon gazdagabb is lehet a személyiség. A régi falusi tradíció egyéves gyászt írt elő. Ez hozzávetőleg igaz is, annyi idő alatt fel kell dolgoznunk, meg kell találni az új életutat, hogy tovább tudjunk lépni. Az emlék megmarad. Új emberré válok, de a megélt események bennem maradnak. Ha nem akadnak el a feldolgozás során, ha a helyére tudják tenni a túlfűtött érzelmeket, akkor fel fognak tudni szállni akár egy buszra is. Én remélem, hogy így is lesz.

A tragédia az egész országot megrendítette. A Vasvári iskolában is megemlékezést tartottak
Fotó: Zsedrovits Enikő

- A szülők engedjék el a gyerekeket a kirándulásra?

- Azt gondolom, hogy jogos a félelem, de azt nem tehetjük meg, hogy a félelem visszafogjon bennünket attól, hogy megéljük a mindennapjainkat. Nem foghat vissza ez a szorongás attól, hogy a gyereknek megadjuk a lehetőséget, hogy elmenjen síelni, vagy Angliába nyelvet tanulni. Ezt a féltést nekünk kell a helyére raknunk. Beszélgetni kell otthon arról, hogy ez egy váratlan, nem mindennapos esemény volt. Hogy balesetek vannak, voltak és lesznek is, de élni kell tovább.