Hírek

2016.11.29. 13:05

Felújítják a templomot - A háború és az időjárás nyomait is eltüntetik

Mezőfalva - Szépen halad a mezőfalvi római katolikus templom felújítása. Ismét eredeti színében pompázik majd a község legmagasabb épülete - legalábbis a nagyobbik része.

Horváth László

Korábban írtuk, hogy kijavítják a vakolatot és új színezést kap a mezőfalvi Magyarok Nagyasszonya római katolikus templom. A megújulás azonban nem lesz teljes, mert az iskola felőli oldalon az áramvezetékek még az épület falán futnak. Éltünk a kínálkozó ritka alkalommal, és felkapaszkodtunk az állványon egészen a harangtorony tetejéig, hogy körbenézhessünk.

A templom a mai formáját 1937-38 környékén nyerte el. A több mint nyolcvan év alatt háborús sérülések és az időjárás okozta rongálódások csúnya nyomokat hagytak az épületen.

A 2016 szeptemberében indult külső felújítást a Sárbogárd irányába néző nyugati oldalon kezdték, majd a déli, plébánia felőli részen folytatták. Itt már komoly magasságokig kellett emelni az állványzatot, mivel a harangtorony tetejéig szükséges kijavítani a vakolatot.

November végére a keleti, főbejárati oldal felett is vasszerkezet magasodik. Kristofory Valter plébános kérdésünkre válaszolva reményét fejezte ki, hogy karácsony előtt befejeződik a templom külső falainak a rendbetétele. Utána már csak a József nádor utcai oldal felújítása marad hátra a villanyvezetékek miatt.

A mezőfalvi római katolikus egyházi vezető bizakodó a folytatást illetően, és imádkozik azért, hogy a közeljövőben a most kimaradt rész is megújulhasson.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!