Hírek

2014.01.09. 16:55

Városközpont rehabilitáció: június végére készülhet el

Dunaújváros - Ütemezve halad a városközpont rehabilitációja, megújítása, a közbeszerzés elhúzódása miatt a közel 1.8 milliárd forintos beruházás május helyett idén június végére készülhet el teljesen.

Gallai Péter

Németh Tamás a konzorcium főépítésvezetője (Fotó: Ady Géza)

Csütörtökön a dunaújvárosi főteret, illetve annak környékét érintő munkálatok (hivatalos néven funkcióbővítő revitalizáció) állásáról adott tájékoztatást Sági Péter, a Dunaújváros Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, valamint a kivitelezést végző konzorcium – Swietelsky Kft., Vemév-Szer Kft., Grabarics Kft. – főépítésvezetője, Németh Tamás. Elsőként Sági Pétertől megtudtuk, hogy eredetileg 2013 májusában kezdődött volna el a beruházás, de a közbeszerzés elhúzódása miatt végül csak szeptemberben rajtolhattak a munkák, ezért a befejezés is eltoldódik, előreláthatóan június végére.

– Ütemezetten haladunk, egyszerre több helyszínen is. A városháza C-szárnyát belül már szinte teljesen elbontották, most annak alapozása, statikai megerősítése zajlik. A befejezés májusra várható. A Vasmű úti körforgalomnál eddig már a közműkiváltásokon, illetve a parkolóépítéseken dolgoztak, ami még javában tart, de hamarosan leszerelik a közlekedési lámpákat. Amennyiben az időjárás engedi és ilyen enyhe marad a tél, akkor elkezdődik a látványos építkezés itt is, ami várhatóan májusban befejeződik. Szintén időjárásfüggő, mikor rajtol a sportpályák kivitelezése, ha beköszönt a zimankó, akkor csak tavasszal kezdenek neki. A kormányablak (volt anyakönyvi hivatal) épülete kívülről lényegében elkészült, már csak a homlokzati nyílászárók cseréje, valamint a zöld tető kialakítása van hátra. Februárban következhet a belsőépítészet.

Németh Tamás, miközben körbevezetett minket a belülről tégláig lecsupaszított, egykori színházteremben, illetve a többi helyszínen, arról beszélt, hogy a főtér átépítése lesz az utolsó fázis az egész beruházás során. A szakember elmondta, hogy a leendő körforgalom területén nagyon sok közmű halad át, ezek áthelyezése óvatos és hosszabb munkát igényelt. Németh Tamás arról is beszélt, hogy a C-szárny esetében – ahol lift is lesz – minden egyes lépést aprólékosan meg kellett tervezni statikailag, ugyanis nagyon bonyolult, egyedi megoldást alkalmaztak az egykori tervezők. Egyébként a volt színházterem elbontott anyagaiból sajnos semmit nem tudtak újrahasznosítani, de az új épületben is felbukkan majd a mészkő, mint mondta: stílusos, szép épület lesz belőle. A főépítésvezetőtől megkérdeztük azt is a bejárás során: milyen arányban tudtak, tudnak bevonni helyi, térségi alvállalkozókat a munkafolyamatokba.

– Erre is figyeltünk, és örömmel mondhatom, hogy sok céggel sikerült szerződni, akik az előzetes tárgyalások alapján megfeleltek a feltételeknek. Például a bontási munkák során is dolgoztak dunaújvárosiak, most pedig többek között egy helyi szerkezetépítő cég tevékenykedik a projektben. Fontos, hogy nem csak nagy vállalatok, hanem kisebb cégek is kapnak feladatot.

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!