Hírek

2017.06.08. 16:00

Forog a világ, de áll a kereszt

Dunaújváros/Kulcs - Az utóbbi években egyre jobban fejlődik a zarándokturizmus. Ennek aktív központjává válhat a kedvező földrajzi adottságú és a turisztikai értékek fejlesztése szempontjából is igen kedvező helyzetben lévő Kulcs. Dr. Galambos Dénessel, a térség országgyűlési képviselőjével beszélgettünk.

Várkonyi Zsolt

Napjainkban elsősorban a külföldi utak népszerűek. Sokan megtették már az El Caminót, a múlt heti csíksomlyói zarándoklaton pedig ezrek vettek részt Magyarországról is. A még tavaly ősszel kijelölt Mária út hazai, Észak-Dél irányú nyomvonala a Duna mellett halad végig. Ennek fontos állomása Kulcs, ahol most szombaton állítanak fel és szentelnek meg egy keresztet.

Hogyan tud bekapcsolódni térségünk a zarándokturizmusba?

- Kétfelé kell választani ezt. Az egyik csoport a hívők tábora, akik lelki, spirituális indíttatásból kelnek útra. A másik, egyre növekvő tábort útkeresőknek nevezném. A globalizált világban az elmagányosodott, elbizonytalanodott ember keresni kezdi a kapcsolatokat, a biztosnak látszó talajt, valamit, amivel meghatározhatja magát. Önazonosságra, saját identitása felépítésére van szüksége. Ezért indul el zarándoklatra. A Duna vonala nagy fejlesztés előtt álló turisztika terep, ahol - egyebek mellett - a Mária úton szerveződő zarándoklatok miatt is a kapacitások kihasználását, bővülését prognosztizálhatjuk.

 

Eddig csupán az "1Úton" elnevezésű szervezett zarándoklat ismert, most egy helyi kezdeményezésű rendezvényre is sor kerül...

- Szombaton, a Mária út kulcsi szakaszán egy magánerőből felállított kereszt felszentelésére kerül sor. Az eseménynek több szempontból is nagy jelentőséget tulajdonítok. A lelki és spirituális vonatkozásokon túl - ha turisztikai térségben és nem csupán egyetlen településben gondolkozunk - Kulcs egy kisebb kör közepén van. Nyolc kilométerre Adonytól és Dunaújvárostól, háromra a szomszéd településtől, Rácalmástól. A meglévő adottságokat kell először és - nagyon szeretném hangsúlyozni - közösen kihasználni. Kevés olyan település van ugyanis, amelyik egyedül képes folyamatosan a turistáknak több napos programot, ott-tartózkodást kínálni. Ehhez komoly összefogásra, a gazdasági racionalitások mentén szervezett programcsomagokra van szükség!

Úgy értsem, hogy a keresztszentelés is egy lépés például a zarándokturizmus fejlődése irányába?

- Sokkal több is lehet ennél! Kulcs földrajzi adottságai igen kedvezőek, a turisztikai értékek fejlesztése szempontjából is jól megközelíthető, kitűnő a klímája, és gyönyörű Duna-partja van.

A szervezők a keresztállítást egy kistérségi, de mondhatom a kistérség határain kívüli zarándoklat megszervezésével kötötték össze! Tíz vagy talán tizenegy település lakói érkeznek a Mária út kék M betűvel kijelölt útvonalán most szombaton 11 órára, a szertatásra. Perkáta szervezőket, Adony a kórusát, Iváncsa kitűnő versmondót, a cserkészek a kapcsolataikat, a természetjárók a helyismeretüket adják hozzá a közös ügy sikeréhez. Olyan összefogás van, amilyenre sok éve nem volt példa! Ez is felbecsülhetetlen érték!

Az előbbiekben említette, hogy térségben kell gondolkozni...

- Arról van szó, hogy a programokban is tudjunk összefogni, együtt értéket előállítani a meglévő adottságokból, ledöntve a "korábbi határokat", átjárhatóvá téve a településeket! Jelentős dolognak tartom, hogy az egymástól karnyújtásnyira lévő településeken élők egy ilyen ügyben össze tudtak fogni, és maguk kezdték el kitaposni az utat!

Érdekes a kereszt felirata: Forog a világ, de áll a kereszt! Mit és kinek üzen ez?

- Napjaink politikai közbeszédében erőteljesen megmutatkozik a keresztény identitás gyengítésére való törekvés.

Mire gondol?

- Nagy erő van a keresztben! Hozzáteszem: immár több mint ezer éve Magyarországon is! Fontos és aktuális üzenet ez ma, amikor a keresztényidentitást, a keresztény közösségek összetartozását sokféle hamis gondolattal igyekeznek gyengíteni. Meggyőződésem, hogy így van ez, még akkor is, ha sokan igyekeznek a keresztény lelkiség kinyilvánítását kirekesztésként feltüntetni. A kulcsiak keresztje és maga az üzenet az egyének, és ezáltal a keresztény közösség identitásának megőrzését segíti elő. A keresztény lelkiség kinyilvánítása nem szégyen, és nem is azonos a szeretetkötelesség elfelejtésével, ahogy sokan igyekeznek beállítani! Nem beszélve arról, hogy ez egy corpus nélküli kereszt, aminek a szimbolikája a feltámadást sugallja. Ez a kereszt száz év múlva is állni fog!

A Duna menti turizmus beindulásával - amelyet a kormány is támogat -, ezrek fognak ezen az úton járni, és megállni a mi keresztünk mellett! Megállnak, imádkoznak, elolvassák és elgondolkoznak ezen az egyszerű mondaton. Hitet, erőt merítenek belőle, hiszen az erős identitású, az erős közösség cselekvőképes. Nem megosztó, nem kirekesztő, ahogy már a mostani összefogásban is megmutatkozik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!