Hírek

2016.07.07. 18:50

Frissítő vízpermetek

Dunaújváros - A Csillagvirág tagóvoda udvarán hancúrozó gyerekek úgy örülnek a párakapuknak, mint valami új, különleges játékszernek. Aztán odaszaladnak az ivókutakhoz, hogy szomjukat oltsák.

Körmendi Erzsébet

Az ivókutakat azért hoztuk szóba, mert azok is új szerzeménynek számítanak a Dunaújvárosi Óvoda Csillagvirág Tagóvodájában. Sőt, valójában ezekkel kezdődött minden.

Különleges élmény: a gyerekek nagyokat kacagva szaladnak át a párakapu alatt Csillagvirág óvoda udvarán Fotó: Ady Géza

- Hozzánk is járnak hankookos szülők gyermekei, és a gyár dolgozói programja révén gyarapodhattunk két ivókúttal. Bacsa Győző fogta össze a programot, Farkas Ferenc és Kiss László, valamint az ő kollégái jöttek el hozzánk, hogy előkészítsék a telepítést, kiássák a csövek helyét - eleveníti fel a kezdeteket Juhászné Nagy Marianna tagintézmény-vezető. Megtudtuk: a vízvezetékszerelési szakmunkát pedig másik két apuka, Ács Zsolt és Hódosi József vállalta, akik úgy gondolták: ha már egyszer meg kellett bontani a vezetékrendszert, akkor beépítenek ajándékként két párakaput is a hálózatba, hadd örüljenek a gyerekek!

Juhászné Nagy Marianna tagintézmény-vezető segít Csányi Mónikának az új ivókútnál

Volt is nagy boldogság, amikor a rekkenő kánikulában az óvónők bekapcsolták a párakaput! - A fürdőruhás gyerekek ujjongva rohangáltak egész délelőtt a vízpermet alatt, ami egyébként öt-nyolc fokkal hűti a levegőt, felfrissülést jelent a gyerekeknek, mivel medencét már nem tehetünk ki a gyerekeknek az udvarra. Adakozó gondolat eredménye az ivókút és a párásítás, mindkettő jobbá teszi a gyerekek közérzetét nyaranta, amikor szinte az egész napot az udvaron töltjük - teszi hozzá a tagintézmény-vezető, aki nagy várakozással tekint az óvoda kerítésének tervezett lefestése, felújítása elé. Valamint szeretné fejleszteni az udvari játékokat, mert egy elkorhadt fa mászókát ki kellett venniük, helyette az alapítványuk jóvoltából szeretnének újat telepíteni. Nagy öröm számára az is, hogy az augusztusi zárás idején az önkormányzat felcsiszoltatja a régi parkettákat és kicserélteti a pvc-padlót is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!