Hírek

2015.01.18. 16:20

Gyógymódokat és lehetőséget kínáltak - Egészségnap volt a Liget közben

Dr. Kemény János főorvos szervezésében egészségőr előadásokat hallhattak az érdeklődők, és vizsgálatokat, kezeléseket próbálhattak ki vasárnap.

Körmendi Erzsébet

– Évenként megrendezzük az Egészségnapunkat, hogy a szervezetükre odafigyelők, a betegek hasznos információkat kapjanak az egészségüket, betegségeiket érintő témákban. Fontos szempont az is, hogy megismertessük a résztvevőket az Egészségház tevékenységével, azokkal a szerintem hiánypótló terápiás lehetőségekkel, amiket a környéken máshol nem érhetnek el. Olyan állapotok javítására van remény, amelyeket az orvostudomány jelenlegi nem, vagy nem mellékhatásmentesen tud befolyásolni – nyilatkozta dr. Kemény János főorvos lapunknak.

Az ingyenes egészségnapon elsőként Sörös László pszichológus beszélt korunk nagy problémájáról, a hiperaktív gyerekekről. E témakörön kívül szó volt az érszűkület tüneteiről és kezelésének lehetőségeiről dr. Kemény János előadásában, aki a XXI. század gyógymódjával, a bioinformatikai orvoslással, közismert szóval a biorezonanciás kezeléssel ismertette meg az érdeklődőket. Érdekes volt Fábos Attila radiesztéta energetikai szervíz bemutatója, és megszívlelte a hallgatóság Kiss Ferenc terapeuta egészségőr tanácsait is.

A folytatás kedden, január 20-án lesz a Liget közben lévő Egészségházban, ahova délelőtt fél tizenkettőre a sportvezetőket, sportolókat, este fél hétre pedig az orvosokat várják. Dr. Lednyiczky Gábor biofizikus, a bioinformatika hazai doenje, a biorezonanciás eszközök kifejlesztője lesz a ház vendége, aki a bioinformatikáról, annak fizikai alapjairól, működéséről és a tapasztalatokról tájékoztat. Várják délelőtt a téma iránt érdeklődő sportvezetőket, ugyanis a módszer segít a teljesítmény fokozásában és elősegíti a sportsérülések gyógyulását. Utána dr. Kemény János mondja el, hogyan tudnak hozzájárulni az előbbiekhez a mágneses terápiával, széndioxidos és ultrahangos teljesítményfokozással.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!