Hírek

2016.11.29. 18:30

Gyógyulj meg, Kamilla! - Aranyos adományok

Dunaújváros - Közösségi segítő akciót szerveztek kedden az Arany-iskola diákjai, tanáraikkal és szüleikkel együtt.

Pekarek János

Kis késedelmet szenvedett némelyik délelőtti óra kedden a Béke városrészi Arany János Általános Iskolában. Kilenc órától előbb az alsó, majd a felső tagozat diákjai gyűltek össze az intézmény előcsarnokában, hogy némi közös éneklés, majd egy levél felolvasása után egy gyűjtőurnának kinevezett, óriási befőttesüveghez járuljanak.

Az iskola közössége ugyanis elhatározta, hogy csatlakozik a Gyógyulj meg, Kamilla! elnevezésű dunaújvárosi polgári kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy segítse a februárban négyéves, súlyos daganatos betegségben szenvedő Nagy Kamilla gyógyulását. Konkrétan: pénzzel.

Sokat hoztak magukkal az Arany-iskola kisdiákjai Kamilla felgyógyulása érdekében

E célból az iskola, az egyes osztályok, valamint a szülői szervezet internetes közösségi oldalán jó előre megosztották terveiket. Jelesül azt, hogy kérik a gyerekeket (és szüleiket), a hét végén mondjanak le a süteményről, csokoládéról, és az erre szánt pénzből száz forintot dobjanak be a keddi akció során a gyűjtőurnába. Az akció több lett, mint sikeres!

Az Arany János Általános Iskola diákjainak egy csoportja a keddi jótékonysági gyűjtőakción az intézmény előcsarnokában
Fotó: Zsedrovits Enikő

Az alsósok közül az önként jelentkezők el is mondták, miről mondtak le, hogy tudjanak pénzt hozni Kamilla gyógyulásának elősegítéséhez: volt, aki csokiról, más cukorkáról, ismét más üdítőről mondott le - de akadt, aki egy videójátékot ítélt feleslegesnek a közös célhoz viszonyítva!

Az iskolába 490 gyerek jár, az akció során száztizenegyezer-ötszáz forint gyűlt össze. Vagyis: a fejenkénti százasnál sokkal több!

A közösség által összegyűjtött pénzt Tóthné Mess Erika igazgatóhelyettes tájékoztatása szerint szerdán, azaz ma befizetik a Kamilla támogatására létrehozott OTP-bankszámlára. Tiszta szívből kívánva, hogy: gyógyulj meg, Kamilla!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!