Hírek

2016.06.27. 18:01

85 éves lett Szabó Gyula, a város vendéglátásának és kereskedelmének ikonikus alakja

Dunaújváros - Nemrégiben ünnepelte 85. születésnapját Szabó Gyula, a város vendéglátásának és kereskedelmének ikonikus alakja. A szűk baráti körben, hetven barát és tisztelő jelenlétében megtartott ünnepségen felidézte életének néhány fontos lépcsőjét.

Balla Tibor

Zala megyéből, Lentiből származik. Még gyerekként árvaházba került. Soha nem politizált, mégis tizenhét évesen - mostohaapja ellenzéki nézetei miatt - tanúként bevitték a hírhedt Andrássy út 60-ba, ahol több hónapot kellett eltöltenie. Nagyapja vendéglős volt, mellette egy kis szatócsboltot is vitt. A szokás az volt, hogy a család sarjai mindkét szakmát tanulják. Így tett ő is. A szerencse néha elpártolt mellőle, kétszer is állt bíróság előtt 1956-ban, pedig mint mondja, nem volt forradalmár, pedig most lehetne dicsekedni vele. Néhány hét után szabadon engedték, többek közt Csonka András (a színművész édesapja) közbenjárására. A szállodaszakmát is kitanulta, mikor a Dunakanyarban rábízták egy 80 szobás szálloda igazgatását.

A még ma is friss szellemű Szabó Gyulát két tortával is köszöntötték születésnapján

Olyan csapattal került ide megalapítani a városban a kereskedelmet és a vendéglátást, mint Gundel Ferenc vagy Hauer Rezső, akiktől újra csak tanult. Gyorsan jutott előre. Üzletvezető volt például az Arany Csillag szállodában létesítésétől, majd a Béke étterem vezetője lett.

Dunaújváros vendéglátásában sokat tett, vagy ahogy ő fogalmazott: tettünk. Mert az ötletekhez mindig kellettek segítők, akik az új iránt vonzódtak, akik nem a mai haszonért csináltak valamit, hanem alkotni akartak. Sok üzlet nyitása fűződik a nevéhez, mint például a Vigadó, a Corso, a Kohász étteremben is komoly érdemei voltak. Tisztelettel emlékszik egykori feletessére, Grábics Gyulára. Olyanná vált a gazdasági helyzet, hogy csődbe ment volna a Munkásszövetkezet. 1971-ben átkerült az első városi szövetkezethez, és húsz évig annak elnöke volt. Felsőbb utasításra kellett szakmát váltania. Ismerte ugyan a kereskedelmet, de nem volt megfelelő gyakorlata, csak ötletei, hogy olyat produkáljanak, ami másutt nincs. Állandó újításokat hoztak létre, olyanokat, mint a mára már természetes butiksor, ami akkor nagyon nagy dolog volt, vagy a Hétvége Kisáruház, a 40 napos Áruház. Létrehozta a városban a szövetkezet kiskereskedelmi hálózatát 34 kereskedelmi egységgel és 19 vendéglátó üzlettel.

A Skála Dunaújváros Áruházat is az ő idejében létesítették, ami a szövetkezet legnagyobb beruházása volt. Négymillió forintjuk volt rá, de kellett százhúsz. Megszerezte. A Skála Integráció (70 áruház) igazgatótanácsának elnöke lett. Később 300 ÁFÉSZ-t magában foglaló elnöki fórumának is az elnökévé választották. Akkoriban egy államtitkár azt mondta neki, lehet, hogy ha nyugdíjas korodban bemégy majd, meg sem ismer senki az áruházban. A jóslat nem vált be, mert a régi dolgozók ma is szívélyesen fogadják. Amikor eljött, több, mint hárommilliárdos vagyont adott át. A Munkásszövetkezet után még tizenöt évet dolgozott. Boldoggá teszi, hogy nincsenek ellenségei, ennyien szeretik, és rá jellemzően azt kívánja mindenkinek, hogy hasonlóképpen sikerüljön az élete.

Miskolczi Miklós író is felszólalt az ünneplésen. Elmondta, hogy véleménye szerint Szabó Gyula a legidősebb ember, aki legelőször jött Dunaújvárosba, hiszen 1951 áprilisában érkezett a Betonút vasútállomás megállóba azzal a megbízatással, amit a Pannónia vezérigazgatójától, Ónodi Lajostól kapott, ami így szólt: Gyula, te többre vagy képes! Leküldték Dunapentelére. Miskolczi akként is köszöntötte, mint a legősibb dunaújvárosit, és megállapította, hogy Ónodinak igaza volt, mert mindenhol megállta a helyét. Átadott egy kitüntetést, amelyre az van írva: 90. Gyula, te többre vagy képes, egyelőre a kilencvenet célozzuk meg! - mondta.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!