Hírek

2014.05.23. 17:25

Duna-parti faültetés: már termést hoznak a növények

Dunaújváros - Már termést hoznak az alsó Duna-parton civil kezdeményezésből elültetett első gyümölcsfák!

Pekarek János

Az alsó Duna-parton az évekkel ezelőtt ültetett gyümölcsfák többsége már termést hoz

Talán sokaknak feltűnt, ami nekünk is, hogy a város egyik nemes civil kezdeményezése, a Duna-parton elkezdett faültetés idén tavasszal még nem hallatott magáról!

Ezért érdeklődtünk az Újpart Művészeti Egyesület által útjára indított program sorsáról az egyik szervezőtől, Kaszás Évától arról, hogy mi a helyzet?

Nagy örömünkre megtudtuk, hogy a civil kezdeményezés nem halt el. Sőt!

A jövő héten például a legteljesebben civil keretek között a már kiültett gyümölcsfák levéltetvek elleni permetezésére kerül sor, a faültetésben eddig is tevékenyen résztvevő civilek közreműködésével.

Fát viszont valóban nem ültettek.

Ennek egyszerű, mondhatni: tapasztalati okai vannak.

Mégpedig az, hogy az akció eddig eltelt évei alatt az derült ki, hogy a tavasszal elültetett fák (köztük az e cikk szerzője által földbe tett két mandulafa is) sajnálatos módon mind kipusztultak. Ennek oka a szakértők utólagos elemzései és megállapításai szerint az éghajlati viszonyok (tetszik vagy nem tetszik, de) drasztikus megváltozásai voltak. Közelebbről az, hogy a tavasz a maga régi értelmében eltűnt.

Mostanában, mint ahogyan mindannyian tapasztaljuk, a telek után váratlanul, szinte minden átmenet nélkül következik be a felmelegedés, a klasszikus, mérsékelt hőmérsékletű, szolidan csapadékos tavasz helyett.

Példáért nem kell messze mennünk: a múlt héten még fűtenünk kellett az Yvette-re keresztelt ciklon hatásai miatt e héten viszont már nyári kánikula fogadott minket.

Ősszel természetesen folytatódik a faültetési program. Méghozzá új jelentkezőkkel! Több városi középiskola diáksága, és egy sportcsapat is jelentkezett az akció segítésére.

Fajegy, azaz a faültetést segítő anyagi hozzájárulást biztosító jegy is kapható még a Kortárs Művészeti Intézetben: mégpedig szabad áron. Azaz: mindenki annyit fizet érte, amennyit tud. Vagy: akar...

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!