Hírek

2015.11.24. 17:56

Nyolcadik alkalommal jelentkezett a Bánki Kapcsolda programja

Dunaújváros – A Bánki középiskola egyik legfontosabb közösségi eseménye lett az immáron 8. alkalommal jelentkező Kapcsolda – egy valódi sikertörténet.

Szabó Szabolcs

Hat évvel ezelőtt, 2009 májusában Kerekes Fanni, a Bánki középiskola akkor 10. osztályos diákja elhatározta, hogy iskolájában is meghonosítja a Szalay Kriszta színművész által életre hívott Kapcsolda programot, amelynek célja, hogy fogyatékkal élő fiatalok és egészséges diákok közösen töltsenek el egy délutánt. A Kapcsolda remekül debütált a Bánkiban, az egyszeri kezdeményezésből pedig hagyomány lett, így a múlt héten pénteken már nyolcadik alkalommal fogadhatták a bánkisok a Móra iskola diákjait és a Jószolgálati Otthon lakóit.

Immáron új állomáshelyén,  a helyi főiskolától átvett épületrészben fogadhatták a Móra iskola és a Jószolgálati Otthon lakóit
a Bánki diákjai

– A siker titka talán, hogy a Kapcsolda esetén nem kell diákokat noszogatni, kérlelni. Önként és örömmel jönnek, előre készülnek erre a délutánra, amely mindenki számára fontos. Jó látni, hogy egy-egy ilyen találkozó alkalmával igazi barátságok is születnek, és dolgoznak rajta, hogy ezek a kapcsolatok megmaradjanak – emelte ki lapunknak Vadas Zsuzsa pedagógus, a Kapcsolda főszervezője.

A program közösségépítő erejéről beszélt a DH-nak, a vendéglátó intézmény igazgatója Gyöngyössy Csaba:

– A kezdetekkor bizony mi sem gondoltuk volna, hogy hat év múlva is lesz nálunk Kapcsolda. Mára ez az egyik legfontosabb közösségi eseményünk, és nagyon büszkék vagyunk rá.

A múlt heti Kapcsodán színpadi műsorokkal és táncházzal is kedveskedtek a vendégeknek a bánkisok. Hogy mi az a Kapcsolda? Egy olyan program, amelyen speciális foglalkozást igénylő és egészséges gyerekek töltenek el egymással egy napot – az egészségesek iskolájában.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!