Hírek

2017.08.13. 18:20

Halünnep volt Kisapostagon - Halászléfőzés és snecifogás

KISAPOSTAG Immáron XVIII. alkalommal rendezték meg a halászléfőző-versenyt Kisapostagon szombaton. A kísérőrendezvény is a halakhoz kapcsolódott.

Balla Tibor

A Kisapostagi Duna Sport Egyesület Horgász Szakosztálya elnöke, Kapuczin Lajos elmondta, három éve jött az ötlet, hogy a halászléfőző-verseny mellé kísérőrendezvényként meghirdessék a snecifogóversenyt is. Az ok is rendkívül egyszerű, a meleg időben a halak partközelbe jönnek, ilyenkor csak egy kicsit be kell etetni, bedobni a horgot, és már foghatják is a halakat, ez pedig a gyerekek számára nagy élmény. Persze nem csak a gyerekek sorakoztak a part mentén, segítők, kísérők is álltak ott.

A halászleveket szakértő zsűri kóstolta, élükön Bene Sándorral (jobbra), a Szabadtűzi Lovagrend tagjával
Fotó: Ady Géza

A tizennyolc nevező között ott volt két osztrák gyermek is, no meg Nagy Attila polgármester felesége és lánya is, de tanácsokkal ő is ellátta őket, nem beszélve a titkos receptről, ami az etetőanyagot illeti. A verseny természetbarát módon zajlott, a kifogott halakat mind visszadobták. Az egyórás versenyt végül a rácalmási Pap Félix Ferenc nyerte 30 darab snecivel, mögötte kisapostagi versenyzők végeztek: a második Áron Máté (21), a harmadik pedig édesanyja Agárdi Adrienn (14) lett. Nem csak ők kaptak díjat, senki nem ment üres kézzel haza.

A snecifogó versenyt a gyerekek élvezték a legjobban
Fotó: Ady Géza

A fő attrakció persze nem a snecifogó verseny volt, ugyanis az önkormányzat a Bárka vendéglő közvetlen környezetében rendezte meg halászléfőző-versenyét. Idén kilenc csapat nevezett a megmérettetésre, jellemzően tiszai jellegű halászlevekkel, de egy bajai jellegű is készült. Nem beszélve a korhely halászléről, amely babérleveles, savanykás, citromos ízesítésű halászlé. Bene Sándor a Szabadtűzi Lovagrend zsűri jogosultságú lovagja már második alkalommal látta el a zsűrielnöki teendőket, és állítja, aki Kisapostagon a bogrács mellé állt, az ért is a halászléfőzéshez.

Sok múlik az előkészítésen is. Gyetvai József, Szelmann László és Sárközi Dóra ezen serénykednek
Fotó: Ady Géza

Nagyon jónak minősítette az ízválasztékot, a hal, hagyma, paprika arányokat és azok minőségét. Állítja, minél többször készíti valaki, annál biztosabb lehet benne, hogy az eredmény jó lesz. A zsűrielnök szerint a halászlé is olyan, mint a foci, mindenki ért hozzá, ő maga is kedveli a halászlét.

A halászléfőzés elengedhetetlen kelléke a bogrács mellett a borospohár is
Fotó: Ady Géza

A Lovrity Ferenc halfőzőbajnok, a Zomborból érkezett Budai István, az osztrák Schtagh Roland és Márkli János alpolgármester összetételű zsűri végül minden érzékszervét bevetve a következő döntést hozta: 3. hely: Robin és a halőrök, 2. Péti Cápák (a korhely halászlével), 1. Horváth Árpád csapata Dávod községből, az egyetlen bajai halászlével.

A zsűri elnöke Bene Sándor, a Szabadtűzi Lovagrend zsűri jogosultságú lovagja
Fotó: Ady Géza

Egy örökös bajnokot is hirdettek Nagy Péter személyében, aki bár most nem versenyzett, négyszer is megnyerte a versenyt. Ez után vándorkupát hirdettek.

A katasztrófavédelem jelzése alapján, a vihar fenyegetése miatt este hat órakor lemondták az esti programokat, hogy baj nélkül záruljon a nap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!