Hírek

2014.04.01. 13:40

Letették a kerékpárút alapkövét Baracson

Baracs - A kerékpárút ünnepélyes alapkőletételére gyűltek össze a baracsiak kedden délelőtt a Franciapark szélén.

Körmendi Erzsébet

Várai Róbert polgármester, Varga Gábor országgyűlési képviselő helyezte rá a fedlapot az alapkőre

A vízvezetékcserének, majd a szennyvízhálózat építésének földtúrásai miatti közlekedési nehézségeket lassan egy éve viselik türelemmel a baracsiak.

A java még csak most következik. Befejeződik a csatornázás a Széchenyi utcában, a község főutcáján, és folytatásként elkezdődik a kerékpárút, a vízelvezető rendszer kiépítése, az út teljes helyreállítása. A jelentős beruházás úgy kellett a településen, mint egy falat kenyér húsz évre visszanyúlóan csak úgy lehetett választást nyerni, ha a jelölt zászlajának fő helyén állt címkeként a Széchenyi utca felújítása. A közművesítés végét azonban meg kellett várni.

Várai Róbert polgármester köszöntötte Varga Gábor országgyűlési képviselőt, a környező településekről megjelent kollégáit, a kivitelező cégek vezetőit és nem utolsó sorban a baracsiakat az ünnepélyes alapkőletételen. Elmondta, hogy Széchenyi utca felújítása húsz éve lakossági igény. Fordulópontot a 2010-es nagy esőzés, a belvíz hozott, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy el kell vezetniük az vizet. A polgármester kronológiai sorrendben emlékezett vissza a konstruktív és egységes képviselőtestületi munkára, a régebbi tervek átdolgozására, a vízelvezetési és útépítési feladatok közös kezelésére. Közben egy kerékpárútépítési pályázat is segítette a folyamatot. Így alakult ki, hogy a környéken egyedülálló módon oldhatják meg együtt a három féle feladatot. Nem lesz könnyű a kivitelezés sem, hiszen az úttestet közművezetékek határolják mindkét oldalról, és nem várt akadályként szembesültek az újabb talajvíz problémákkal is. Az önkormányzat előrelátóan kicseréltette az ivóvíz gerincvezetékét, hogy megelőzze a későbbi csőtöréseket.

Megköszönte a segítséget dr. Dorkota Lajosnak, dr. Galambos Dénesnek, L. Simon Lászlónak, Törő Gábornak, Varga Gábornak, a mostani és a korábbi képviselőtestületek tagjainak, mert összefogás eredménye ez a beruházás: a régi testületek spóroltak, és bár nem tudtak utat építeni, a félretett pénzből a mostani önkormányzat megvalósíthatja a régi álmot. Varga Gábor építőkockajátékhoz hasonlította a Baracson szorosan egymáshoz kapcsolódó beruházásokat, amelyhez az elmúlt évtizedekben és az utóbbi négyben is mindenki hozzátette a magáét. Az adósságkonszolidáció is építőelem volt. Baracs kimaradt, mert nem volt adóssága, ám ezt értékeli a kormány: az elkövetkező négy évben 144 millió forintot kap Baracs, mert jól gazdálkodott, jelentette be az országgyűlési képviselő.

Az esemény zárásaként elhelyezték a fontos dokumentumokat tartalmazó időkapszulát a Franciapak emléktáblája mellé, a 209 millió forint költségen épülő kerékpárút alapkövében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!