Hírek

2016.03.03. 18:35

Három éve zárva a tornaterem

Dunaújváros – Egy újra és újra felmerülő és mindig aktuális kérdés: mi lesz a Dunaferr iskola villamosipari tagozatának tornatermével?

Szabó Szabolcs

„A Dunaferr Szakközépés Szakiskola Apáczai utcai telephelyének tornaterme már több mint három éve zárva van. Az iskola olyan mértékben ázik, hogy a balesetveszély megszüntetése miatt az iskola vezetése le kellett hogy zárja a termet. Korábban a fenntartó önkormányzat, majd a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, most meg a helyi szakképzési centrum nem tesz vele semmit. A gyerekeinknek sajnos sok esetben az utcán kell tornaórán mozogniuk, képzelhetik. Már egy teljes osztály kiment úgy az iskolából, hogy nem volt hol tornáznia! Magyarország legnagyobb iskolájának nincs tornaterme, ráadásul évek óta!” – olvasható a dunaújvárosi szülők által megfogalmazott, lapunknak elküldött levélben.

Eső után – több mint három éve nem használható a város egyik legnagyobb tornaterme Fotó: Ady Géza

– A tornaterem valóban évek óta ázik és emiatt nem is használható, pedig nagy szüksége lenne rá intézményünknek. Felkérésünkre az Apáczai utcai épületegyüttes tervezője, Rombauer Gábor építészmérnök már elkészítette a felújításhoz és a további állagmegóváshoz szükséges terveket. A kivitelezés mintegy 80 millió forintba kerülne. Az aktuális fenntartótól többször is kaptunk már ígéretet, hogy előteremtik a szükséges forrásokat. Bízunk benne, hogy ez mihamarabb megvalósul, mert az évek óta tartó áldatlan állapotok miatt az épület tetőszerkezete is megrongálódott, így további, egyre súlyosbodó problémákra kell majd felkészülnünk, ha nem történik érdemi lépés. Csak egy példát említenék: a nagyobb esőzések alkalmával sajnos előfordult, hogy a munkatársainknak száz vödör is kevés volt, hogy felfogják az épületbe becsorgó, befolyó csapadékot – felelte megkeresésünkre Csapó Gábor , a DSZC Dunaferr Szakközép- és Szakiskolájának igazgatója, aki a szülők által is megemlített testnevelésórákra is kitért: – A helyi önkormányzat és a Szakképzési Centrum összefogásának köszönhetően a tavaly ősszel bezárt Bánki középiskola tornatermét használhatjuk, így e téren javult a diákjaink és a pedagógusok helyzete. Megkerestük Rombauer Gábor építészmérnököt, aki alátámasztotta az igazgató véleményét.

Mint elmondta, a statikai és egyéb felmérések is azt bizonyítják, nem lehet már sokáig halogatni a felújítást, hiszen ha ez nem történik meg, a korábban építészeti díjjal is elismert épület további komoly károkat szenvedhet.

– Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy egy biztonságosan üzemeltethető tornaterem komoly bevételt is termelhet a fenntartó számára. A profi és amatőr sportcélú rendezvények mellett a terem hosszú éveken át helyet adott hazai és nemzetközi kiállításoknak, gazdasági bemutatóknak, valamint könnyűzenei és közösségi eseményeknek is – tette hozzá Csapó Gábor igazgató.

Őszi Attila , a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgató elmondta: – A szakképzési centrum július 1-től vette át az intézményt, amelynek a fenntartója a Nemzetgazdasági Minisztérium lett. A tárca még nyáron megkezdte az ingatlanok állapotfelmérését. A Dunaferr villamostagozatának tornaterme ügyében pedig már többször is egyeztettünk a minisztérium főosztályvezetőjével, így tudnak a problémáról.

Ahogy Csapó úr említette, a testnevelésórák lebonyolításához bérbe vettük a Bánki iskola egykori épületében található tornatermet. Megértem a szülők és a diákok panaszait, mi is azért dolgozunk, hogy minél előbb megkezdődjön a felújítás, bízunk benne, a leginkább sürgető munkák már az idén elkezdődnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!