Hat évtizede érettségiztek a dunaföldvári középiskolában

Az öregdiákokat a gimnázium igazgatója, Balogh Emese fogadta, aki végigvezette őket a több mint tíz évvel ezelőtt kibővült iskolában. Aztán a jelenből a múltba kalandoztak.

1952-ben Rojkó József kapott megbízást az iskola szervezésére. Nem volt jelentkezési lap, toborozták a diákokat. - Odamentem, becsöngettem az épületbe, s mondtam, hogy elsős akarok lenni. Felírták az adataimat, s felvettek - meséli Plecskó Gyuláné Juhász Mária.

A mai napig erősen kötődnek az alma materhez, s fontolgatják, hogy az igazgató meghívására májusban öregdiákként is ballagnak Fotó: Véber Zita

Most derült ki, hogy a paksi fiúk miként kerültek Dunaföldvárra. Amikor nyolcadikosként a földváriakkal közösen gyapotot szedtek Gyapapusztán, a nagyon kevés ebéd miatt a fiúk fellázadtak, s katonás rendben hazagyalogoltak Paksra. Büntetésül kitiltották őket az ország összes középiskolájából. Csakhogy a földvári gimnázium még nem volt a listán! Oda pedig létszám kellett. Olyan is akadt, akit szülei kuláklistára kerülése miatt, vagy más okból nem vettek fel korábban valamelyik középiskolába. Így két-három év kihagyással jutottak továbbtanulási lehetőséghez Dunaföldváron.

A 63 fős évfolyam egy ideig egyetlen osztályként indult az államosított egykori ferences kolostorban, amely épület egy része a háború után kórházként működött. Kezdetben szinte minden hiányzott. A kis elsős gimnazisták a kolostor egyik cellájából kialakított betonos teremben ültek mindenhol, még otthonról hozott sámlin is, hiszen padok sem voltak. Testnevelés órákon az udvart próbálták megszabadítani a derékig érő gaztól. A hideg beálltával beosztották, melyik nap ki viszi a fát az egyetlen vaskályhába. Később Veszprémi doktor ajándékozott az iskolának egy kályhát, így lehetett novemberben szétbontani két osztállyá az évfolyamot. Az öt paksi diák a Kossuth téren talált egy fűtetlen albérletet, ahogy elnevezték pentatust, ahol télen reggelre deres volt a hajuk. Ilyen és ehhez hasonló történetek kerültek elő az egykori tanteremben ülve. Emlegették tanáraikat is. Rojkó József másfél évig volt csak igazgató. Őt a pedáns, régi vágású úriember, Mándoki Sándor követte. Osztályfőnökük a nagy tudású pályakezdő tanár, Mándi Gyula, akiről ma is tudják, hogy Füst Milán kedvenc tanítványa volt. Ő tanította a magyart és a történelmet. A nyelveket oktató Krcselics Ilona lett a másik osztályfőnök.

Szedett-vedett osztálynak mondták magukat, de tehetségesek voltak, sokan továbbtanultak. Közülük került ki az az olajmérnök, aki a hetvenes években az algyői olajkitörést megállította, de az állattartásban használt önetető-önitató rendszer kitalálója is. Több mérnök, jogász, valamint két testnevelő- és matematikatanár, s mások, akik úgy gondolják, sokat köszönhetnek az iskolának. A mostani találkozón húszan már nem lehettek jelen. Akadtak, akik családi vagy egyéb programok miatt maradtak távol, de a 49 érettségizettből 18-an jelen voltak.

A mai napig erősen kötődnek az alma materhez. Szép számmal eljöttek a korábbi, a kerek évfordulókon tartott rendezvényekre is. Sokuk családjából több generáció a gimnázium diákja lett. Büszkék is erre a nagymamák, nagypapák. Akad köztük egy, Juhász Mária, aki 1952-től egészen nyugdíjba vonulásáig az iskolában töltötte életét, ugyanis érettségi után, 1956-ban, miután Mándoki igazgató megtudta, hogy a felvételiről lemaradt, megbízta a gondnoki feladatokkal.

Az emlékeiken kívül ajándékot is hoztak magukkal: egy-egy könyvet, cikket. Örültek az iskola és a település szépülésének. Csak most valahogy hosszabb a Pentelei utca - még autóval is - mondja nevetve egyikük.

Fontolgatják, hogy a gimnázium vezetőjének meghívására kapcsolódnak az iskola új hagyományához, s a következő májusban öregdiákként is ballagnak. Így megerősíthetik a hűségüket.