Hej, azok a sztálinvárosi nők - Az új nőideál: dolgozó, férfias és békeharcos

Magyarországon 1945 után a politikai élet egyik fő témája a nőkérdés lett, amelynek kulcsproblémáját a nők munkavállalása jelentette – olvasható a képekkel gazdagon illusztrált könyvecske hátlapján. – Az új nőideál megteremtését a hagyományos női szerepek megváltoztatásával kívánták elérni, ennek egyik formája a nők munkába való bevonása, illetve belekényszerítése. A gazdasági élet megnövekedett munkaerő-keresletének kielégítésére megszületett a „dolgozó nő" ideológiája. A társadalmi egyenlőség hibás értelmezése miatt egészségkárosító foglalkozásokban is dolgoztak. Az ötvenes évek közepéig a pártpropaganda által közvetített új nőideál a nehéz fizikai munkában férfias helytállással dolgozó nő az építőiparban volt leginkább jellemző.

Fiatal lány az építkezésen. Egészségkárosító, nehéz fizikai munka.

A nők jogainak meghatározásánál, társadalmi szerepeik újrafogalmazásánál az ideát a „szovjet nő" jelentette, elterjesztéséhez a pártvezetés a tömegtájékoztatást használta: „egyre több olyan nő van, aki nemcsak a saját háztartását gondozza, hanem az országét is, – részt vesz az ötéves tervért folyó küzdelemben. Egyre több nő áll munkába a Dunai Vasmű építkezésén is" – írta a Dunai Vasmű Építője 1951 októberében. Az építkezésen dolgozó nők száma 1950 és 1951 között körülbelül 200-ról 2600-ra emelkedett. Minden munkaterületen megtalálhatóak voltak, a termelőmunkában viszont csak 800-900 fő dolgozott. A brigádba való bekerülésük után ugyanis rövid időn belül „kiemelték" őket, például takarítónőnek vagy házmesternek, ahelyett, hogy szakmunkássá válásukat szorgalmazták volna. A helyi újság e kívánatos cél eléréséhez azzal próbált hozzájárulni, hogy sűrűn közölt fényképes írásokat főleg gépkezelőnőkről és női kőműves tanulókról. A jelenséggel a városi pártértekezlet is foglalkozott. Határozatában a munkavezetők női munkaerővel kapcsolatos beállítottságának megváltoztatását, valamint a nők felvilágosító munkával való meggyőzését tűzte ki célul, azaz, hogy ne fogadják el a kiemelést, „mert nagyobb kereseten kívül, nagyobb megtiszteltetés is termelőmunkában dolgozni".

A női szerep újrafogalmazásánál az ideát a „szovjet nő" jelentette. Fotó: archív

Az 1950-es évek közepéig a propaganda a „férfias nő" típusát sulykolta a nők „hősies" helytállásáról készült tudósításokban. Az építkezéseken dolgozó nők „öntudatból fakadó akaraterejüknek" köszönhetően legyűrték a nehézségeket, szélben és hidegben is megállják a helyüket". Akik pedig megfutamodtak, azokra könnyen rásütötték a bélyeget, hogy nem igazi békeharcosok.

A sztálinvárosi beruházások csökkentése, visszafogása következtében 1953 végétől szinte egy csapásra eltűntek az építkezésen dolgozó nőkről szóló újságcikkek. Felváltották őket a vasmű üzemeiben termelőmunkát végző munkásnőkről készült tudósítások. Ezek az asszonyok 150-160 százalékos teljesítményükkel gyakorta férjüket is maguk mögé utasították.

Foglalkoztatásukkal kapcsolatban 1956-ban a legfontosabb feladat az volt, hogy a „második ötéves terv keretén belül Sztálinvárosban olyan üzemek létesítését is tervbe kell venni, amelyek a nők részére biztosítanak munkalehetőségeket". Így jött létre a Háziipari Szövetkezet, a Vörös Október Férfiruhagyár, a Férfi Fehérneműgyár, a Magyar Posztógyár helyi üzeme vagy a Vegyesipari Vállalat. Az 5. számú Épületelemgyárban a dolgozók 28 százaléka nő volt.

A kétkeresős családmodell a munkát vállaló nők számának folyamatos emelkedése miatt ekkoriban alakult ki. A Magyar Dolgozók Pártja a sajtót felhasználva próbálta a kettős szerepvállalást népszerűsíteni. A háztartási munkának gépekkel történő megkönnyítésére 1953 novemberében megnyílt az ország első legkorszerűbb mosodája, a kiskereskedelem megszervezte a porszívó és parkettkefélő gépkölcsönzést, később a gyermekmérleg- és varrógépkölcsönzést. A mosógépek vásárlása előjegyzés alapján történt. Mind több jel arra mutatott, hogy a férfiak egyre inkább besegítettek a „második műszakba". Azoknak, akiknek szégyenérzete volt, az esti vagy hajnali félhomályban lopóztak a szőnyegporoló felé...

A nők feladata az ifjúság hazafias, materialista szellemben történő nevelése – hangsúlyozta Bondor József, a városi párt végrehajtó bizottság tagja.

Miről árulkodnak a régi képek?

A „Sztálinvárosi nők" című kötetben közzétett, az Intercisa Múzeum fotóarchívumából származó, többségében sajtófotó egyik része a sztálinvárosi dolgozó nőt mutatja be. A dunapentelei/sztálinvárosi építkezésen az ötvenes évek elején a nők többsége segéd- vagy betanított munkásként dolgozott, a magasabb keresetért a legmegerőltetőbb fizikai munkát is elvállalta. 1954 után a képzetlen női munkaerőre kevésbé volt szükség, nőtt a női munkanélküliség, melynek megszüntetéséért 1957-ben könnyűipari üzemeket adtak át. A női munkavállalók révén nyomon követhető a városiasodás folyamata.

A fényképek másik része a háztartást vezető családanya szerepében ábrázolja a sztálinvárosi nőt. Itt kaptak helyet a szabadidő eltöltésével, sportolással, kulturálódással kapcsolatos felvételek is.

A Nőtanács meghatározta a feladatokat

1957 júliusában megalakult Nőtanács legfontosabb teendőinek a családokkal és a szülői munkaközösségekkel való törődést tekintette. Célul tűzte ki a külföldre távozott fiatalkorúak hazahozatalát, a női munkaerő foglalkoztatásának elő-segítését, a dolgozó nők „második műszakjának" megkönnyítését. A novemberi nőkonferencia a magyar nők elsődleges feladatát a béke megvédésében, a szocializmus felépítésének támogatásában, a társadalmi erkölcsnek a korrupció, a protekcionizmus, a bürokrácia, az alkoholizmus ellen folytatott harccal történő megszilárdításában, a gyermeknevelésben fogalmazta meg.