Brunszvik Terézia-díjat vehetett át a kiváló óvodapedagógus, Szuszics Béláné

Szuszics Béláné hagyja kibontakozni az óvodás gyerekeket (Fotó: Patakparti Óvoda)

Szuszics Béláné 1974-ben kezdett el dolgozni az előszállási óvodában, amely jelenleg is a munkahelye. Volt beosztott óvónő, vezetőhelyettes, óvodavezető, munkáját mindig szeretettel, a legjobb tudása szerint végezte. Példamutató, dinamikus személyiség, aki magával ragadó lelkesedéssel, meggyőződéssel, szakmai szeretettel nevelte és neveli jelenleg is a rábízott gyerekeket.

A nevelőtestület aktív, kezdeményező tagja. Önzetlenül mentorálta a fiatal óvónők pályakezdését, a mai napig tevékenyen vesz részt az új dolgozók gyakorlati képzésében. Tizenhárom év alatt az intézmény meghatározó vezetője volt, élen járt a helyi óvodai nevelési program kidolgozásában, felülvizsgálatában és módosításában.

Irányítása alatt vette fel az intézmény a Patakparti Óvoda nevet és alkotta meg a logóját. Két alkalommal nyerték el a Zöld Óvoda címet, valamint madárbarát intézmény lett és tehetségpontként működik jelenleg is. Versenyeket hirdetett gyerekeknek, szülőknek egyaránt, azokkal színesítette az óvodai életet. Fórumokat rendezett szülőknek, nevelőknek a legaktuálisabb témákban, érdekes előadókkal. Szakmai hozzáértéssel megszervezte és irányította a bábozást az óvodában. Elérte, hogy munkahelye a térségben a legjobbak közé kerüljön, elismeréssel beszéljenek róla. A kollektíva huszonkét éve minden tanévben jótékonysági bált szervez az óvoda támogatására, Szuszics Béláné ötlete alapján.

A most kitüntetett, nyugdíjhoz közel álló óvodapedagógus nem országos dolgokban alkotott nagyot, hanem Előszállás kis közösségében. Az előszállásiaknak mutat példát, értük dolgozik. Nagyfokú önállóságot hagy a gyerekeknek a játék kiválasztásában, hagyja kibontakozni az ötleteiket, amelyeket sajátjaival is gazdagít. Nagy hozzáértéssel jár el a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű óvodások nevelése terén.

A Patakparti Óvoda ötvenéves jubileumára kis füzetet szerkesztettek, Szuszics Béláné így vall benne:

Utam kezdete nagyon messze van már, a vége egyre közelebb. Az őszinte gyerekszemek, a sokszor alig érthető szavak, az apró kis kezek szorítása olyan hajtóerő, amely legyőz minden fáradtságot. Töretlen hittel, de meg-megfogyó erővel végzem a dolgom lankadatlan. Nem szeretek arra gondolni, hogy egyszer nem az óvoda lesz a második otthonom.