Hírek

2016.04.05. 18:25

A jeles alkalom emlékére hagyományosan József nádor-napokat szerveznek

Mezőfalva - A József nádor -napok idei programjai is emlékezetesek maradnak a falu lakói és vendégei számára.

Pekarek János

A fotónkon látható impozáns vendégkoszorú, vagyis (jobbról balra) Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, József nádor ükunokája, Márok Csaba polgármester, dr. Spányi Antal római katolikus megyéspüspök, Dékány Sixtus zirci ciszterci apát és Kristofori Valter atya, a helyi plébános a falu: Mezőfalva alapításának 205. évfordulója alkalmából gyűlt össze hétfőn délután a település központjában - ünnepelni.

A ciszterci szerzetesrend mezőföldi birtokainak északi szegletében több mint két évszázada határozták el egy új község létesítését, a szerzetesek akkori apátja, Dréta Antal kezdeményezésére s a császár és király magyarországi képviselője, a nádor engedélyével. Akinek tiszteletére az új falu akkor a Herczegfalva nevet kapta, s viselte is egészen 1951-ig, az akkori település-rendezésig, a tanácsrendszer kialakításáig, amikor mai nevét kapta.

A díszvendégek (jobbról balra): Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, Márok Csaba polgármester, dr. Spányi Antal megyéspüspök, Dékány Sixtus zirci apát, Kristofori Valter helyi plébános

A jeles alkalom emlékére hagyományosan József nádor - napokat szerveznek Mezőfalván. Az idei rendezvény-sorozat április 2-án kezdődött a Piac téren és a község iskolájában, a Német Nemzetiségi Nappal (Mezőfalván ma is sokan élnek az egykori sváb telepesek leszármazottai közül, dacára az 1946-47-es kitelepítéseknek), majd a hétfői Alapítók Napjával folytatódott.

Amely alkalomból a díszvendégek egyike, Habsburg-Lotharingiai Mihály ismét hangot adott véleményének, amely szerint szép gesztus lenne, ha Mezőfalva visszaállítaná eredeti elnevezését: Herczegfalva. Ahogyan tegnapi lapunk tudósításában megírtuk: az egybegyűltek, a vendégek mellett a falu vezetői és civil szervezeteinek képviselői az ünnepi szentmise után megkoszorúzták Dréta Antal és József nádor szobrait, valamint a település életében később is nagy szerepet ciszterci rend és annak képviselőinek emléktábláit. Az ünnepség a Kiss Kálmán Művelődési Házban ünnepi műsorral fejeződött be - de csak arra a napra!

A József nádor - napok programja ugyanis folytatódik. Április 6-án, szerdán a közelgő Költészet napja alkalmából a művelődési házban este öt órai kezdettel irodalmi estet szerveznek helyi versbarátok közreműködésével. Egy órával később Tőkés Nikolett színésznő, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház társulatának tagja mutatja be önálló műsorát.

Pódium est lesz a következő rendezvény a József nádor - napok műsorában: április 7-én, csütörtökön 18 órától Kétszemélyes komolyságok címmel Hűvösvölgyi Ildikó és Kautzky Armand színművészek lépnek fel összeállításukkal ugyancsak a művelődési ház színpadán.

S még mindig nincs vége! Pénteken, vagyis április 8-án nem csak szellemiekben gazdagodik a község, hanem fizikai értelemben is. Ekkor, egészen pontosan 16 órától rendezik meg a település általános iskolájában az új tornaszoba avató ünnepségét, amelyen a Birkózó Diák Sportkör tart látványos bemutatót kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Kockázat nélkül elmondható tehát, hogy az idei, mezőfalvi József nádor - napok programsorozata is színvonalas, sőt: emlékezetes lesz. Nem hiába mondott köszönetet ezért hétfői emlékező beszédében Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg a koszorúzási ünnepségek helyszínén Ijjas Gizellának, a művelődési ház igazgatójának és a helyi képviselőnek a szervezésért.

A falu mai lakói pedig emellett jó szívvel emlékezhetnek mindmáig az alapító ciszterci szerzetesekre, arra a rendre, amely nem csak a lelkeket gondozta, hanem a szellemet is nagyban pallérozta, tanító rendként példát is mutatva a tudás hasznosításából, s gyakorlati alkalmazásából.



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!