Hírek

2016.02.24. 18:45

Szombattól tárt kapukkal vár a Nyitott Egyetem

Dunaújváros – Számos fontos esemény történt az utóbbi napokban a helyi egyetem életében. Megalakult a konzisztórium, szombattól tárt kapukkal vár a Nyitott Egyetem második féléve.

Szabó Szabolcs

A hét elején megkezdte munkáját a Dunaújvárosi Egyetem konzisztóriuma. A testület Dávid Ilonát, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatóját választotta elnökének. A minisztériumnak a testülettel az célja, hogy az egyetemeket összekösse a gazdasági-társadalmi környezetükkel. A Dunaújvárosi Egyetem konzisztóriuma e héten hétfőn tartotta alakuló ülését. Mint arról lapunkban már több ízben is beszámoltunk, a testület tagjai: Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, Mádai Balázs, a DVG Zrt. elnök-vezérigazgatója és Zsoldos Ferenc, az MVM Paks oktatási vezérigazgató-helyettese, valamint dr. habil András István a Dunaújvárosi Egyetem rektora és Mészáros Virág, az Egyetem kancellárja.Az egyetem szerdai tájékoztatóján elhangzott, szombaton két előadással indul az ősszel negy sikerrel bemutatkozó Nyitott Egyetem második féléve. Középpontban az informatika.

A Nyitott Egyetem őszi előadásait is sokan végezték el a Dunaújvárosi Egyetemen

A Dunaújvárosi Egyetem tájékoztatása szerint a hét elején megkezdte munkáját a Dunaújvárosi Egyetem konzisztóriuma.

A testület Dávid Ilonát, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatóját választotta elnökének.

A minisztériumnak a testülettel az célja, hogy az egyetemeket összekösse a gazdasági-társadalmi környezetükkel. A Dunaújvárosi Egyetem konzisztóriuma e héten hétfőn tartotta alakuló ülését.

Mint arról lapunkban már több ízben is beszámoltunk, a testület tagjai: Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, Mádai Balázs, a DVG Zrt. elnök-vezérigazgatója és Zsoldos Ferenc, az MVM Paks oktatási vezérigazgató-helyettese, valamint dr. habil András István a Dunaújvárosi Egyetem rektora és Mészáros Virág, az Egyetem kancellárja.

A testület elsőként titkos szavazással, egyhangúlag választotta meg a konzisztórium elnökének Dávid Ilonát, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatóját. A megbeszélésen szó esett az intézmény jövőjét meghatározó Intézményfejlesztési tervről, amely 2016-2020 közötti időszakra vonatkozóan tartalmazza az oktatás és kutatás fejlesztési irányelveit, stratégiáit, célokat és a legfontosabb határidőket és felelősöket.

Szó esett az erős anyagtudományi háttér vonatkozásában a K+F+I mellett megjelenő elektromobilitásról, valamint az egyetem inkubációs elképzeléseiről, melyben helyet kapna a KKV számára létrehozandó kooperációs tér is. Szerdán reggel az e héten szombaton ismét elinduló Nyitott Egyetem programjáról tartott sajtótájékoztatót az intézmény vezetése. A DH kérdésére Rajcsányi-Molnár Mónika elmondta, hogy az intézmény konzisztóriuma elfogadta az egyetem öt évre szóló fejlesztési tervét, amelyet a jövő hónap végéig a fenntartó minisztérium is véleményez majd.

A Nyitott Egyeteme második félévében az informatikáé a főszerep, a félév címadása pedig így szól: Kalandozások az informatika világában.

Az első előadás e héten szombaton várja az érdeklődőket, két előadással is:

1. A közlekedésbiztonság aktuális kérdései az ezredforduló után - előadó: Dr. Ágoston György. 2. Adatbányászat - előadó Dr. Buza Antal.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!