Hey Joe, ha megpengeti...

Nem tudom az okát, de kedvelem az olyan helyeket, ahol süteménnyel kínálják az érkezőt. Nem mintha veszélyt jelentenék bármely cukrászda legcsekélyebb készletére is, de mindig az az érzésem, a zserbó mellé kicsit a szívüket is kínálják a tálcán. Különösen érős ez az érzés akkor, ha nem egy lakásba érkezvén tolják elém a porcukorsipkás piramist, hanem egy nyilvánosan meghirdetett, fizetős rendezvényen. Aki péntek este otthon maradt, ezt a kivételes élményt hagyta ki. Meg persze sok mást, amit a havonta ciklikusan visszatérő Hay Joe Acoustic Fórum kínál újra és újra az MMK földszinti színháztermében. Habár zenés rendezvényről van szó, azt kell mondanom, legkevésbé talán a zenéé a főszerep. Annál inkább az élményé, amit a zene, a közös zenélés, a muzsika kiváltotta időtlenség érzéséé. Egy régen elfeledett, vörös viasszal megpecsételt csodás érzésé, a közösség élményéé. Mert ne legyenek kétségeik, ezalatt a szűk esztendő alatt a zene ürügyén valós közösség kovácsolódott az aprócska színpad emelvényén és előtte ugyanúgy! Sokan ugyanis folyton váltják a helyüket, hol a hallgatóságot erősítik és buzdítják a húrokat pengetőket, hol maguk kapják fel a hangszert, s öntik hangjegyekbe érzéseiket. Az előadók sora ily módon folyamatosan frissül, a minőség pedig alkalomról alkalomra javul, hiszen egymást segítve, húzva haladnak előre.

Fotó: Ady Géza

Még egy kulcsszó: önzetlenül. A ma már a nyugdíjas éveiket élvező egykori hippik nem csak a szívükben akarták megőrizni azt a felszabadult életérzést, újra és újra megélni is követelték. De nem csak szűk baráti körben, nyitott ajtók mellett, hogy másnak is jusson belőle. Főként a fiatalabbaknak, kóstoljanak bele, s vigyék tovább a stafétát, álljanak ki ők is a pódiumra, és élvezzék a sikert. Mert a siker garantált. Nem hibát kereső, kritikus füllel ülnek a nézőtéren, sokkal inkább támogató drukkal és szeretettel. Nem a teljesítmény a mérvadó, sokkal inkább a szándék. Mindezek mellett persze a színvonalra sem lehet túl nagy panasz, köszönhetően a heti pár órás próbáknak, ahol egymást építik, amik rendszeressé váltak.

Egyre inkább beszivárognak a társművészetek is a rendezvényeikbe, legutóbb is Kasó Tibor saját versével indítottak, hogy aztán Kovács Mónikának és fiának, Illés Péternek adják át a terepet egy József Attila költemény erejéig. Innen már a zenéé lett a főszerep, Dálnoki Sándor, Verboczki László, Szloboda Gyula összeállítással csapott a húrokba a Kockás Kapca, Fonográf, Eric Clapton, ZZ Top slágerekkel, saját bluesokkal. Egy blokk erejéig visszatért a pódiumra a vers is, Kasó Tibor és Rinyu Nóra megzenésített versekkel állt közönség elé. Kálmán József és Dálnoki Sándor a legbátrabbak közül valók, hisz ők egy szál gitárral ültek az ezerszemű elé. Előbbi slágereket hozott, mint a Felkelő nap háza, utóbbi már a Deep inside-ba és Leonard Cohen Halleluja-jába vágta fejszéjét. Az estet a nemrégiben tragikus hirtelenséggel elhunyt Fenyvesi Ferenc alapította country zenekar, a Hajnali utazók zárta. A Földesi Bánk, Fenyvesi Máté, Siklósi Tamás összeállítású zenekar Bojtorján és 100 Folk Celsius klasszikusokkal szórakoztatta a közönséget.