A dunaföldvári új iskola könyvtárának névadója, Semetkay Ágnes legendás pedagógus volt

Három évvel ezelőtt adventkor, a karácsonyi várakozás időszakában Semetkay Ágnes nevét vette fel az új iskola könyvtára. Nem intézmény- vagy városvezetők ötlete volt ez, hanem Viczai Jánosé és osztálytársaié, akiket több mint negyven évvel korábban tanított a nagy tiszteletnek örvendő tanárnő. (Viczai János reméli, hogy a névadási ötlet követőkre is talál majd, hiszen a nagy tanáregyéniségek megérdemlik, hogy nevüket viselje egy-egy osztályterem.)

Egy másik korosztályból, az 1980-ban végzettek közül Bójás Erzsébet óvónő, minden szeptember elején misét mondat Ágnes néni tiszteletére. A Veni Sancte tanévkezdő szentmisén a hittanos gyermekek jelenlétében tisztelegnek az egykori történelem-földrajz szakos tanárnő előtt.

Fél évvel ezelőtt Semetkay Ágnes Történelem Emlékversenyt rendeztek a Beszédes József Általános Iskolában az ötödikeseknek tíz lelkes csapat részvételével. Az Időutazás a lovagkorban című témahetet ezzel az izgalmas és színvonalas vetélkedővel zárták. A zsűriben Semetkay Ágnes egykori tanítványai és kollégái ültek.

Sokan őrzik a tíz évvel ezelőtt elhunyt pedagógus emlékét. Nem csak eseményekben. Életükben és emlékezetükben.

Arra a kérdésre, hogy mit jelentett Ágnes néni a diákjainak, többen, így Somogyi Erzsébet is azt válaszolta: példakép volt. - Felnézni is jó volt rá! Pozitív lelki élményt jelentett - teszi hozzá Bójás Erzsébet.

Mi volt a titka, varázsa ennek a törékeny, apró termetű tanárnőnek? - Elsősorban a hite! Hitt bennünk és magában, hogy közösen nagyszerű dolgokra leszünk és vagyunk képesek - mondja Viczai János.

Ki volt Semetkay Ágnes? Mivel érdemelte ki ezt a tiszteletet? Ózdon született 1926-nan, majd pedagógus szüleivel Kassára került. A Benes-dekrétumok kihirdetése után el kellett hagyniuk a várost. Kisvárdára költöztek, s ott érettségizett. Budapesten szerzett történelem-földrajz szakos középiskolai tanári diplomát 1950-ben. Három évet töltött Dombóváron, majd 1953-tól tizennégy évig a dunaföldvári gimnázium tanára lett, aztán egészen nyugdíjba vonulásáig, 1981-ig az általános iskolában tanított.

Széles műveltségű, igazán jól felkészült pedagógus volt, aki hivatásának tekintette pályáját. Mesélik, hogy csöndes, észrevétlen szigorával - kis túlzással - azt is elérte, hogy a légy az ő óráin abbahagyja a zümmögést. Rá oda kellett figyelni. Amikor észrevette, hogy lankad a figyelem, nem a diákokat korholta, hanem váltott, érdekfeszítőbben, színesebben magyarázott. Tudta, hogy nem lehet minden tanítványához egyformán közelíteni. De megtalálta az utat. Azt is megtanította, hogy ne fogadják el késznek a dolgokat, hogy maradjon bennük cseppnyi kételkedés. Figyelt a gyengébbekre, észrevette, ha valami lelki változás, valami baj történt. Érdekelte a gyerekek sorsa. Meglátogatta őket otthonukban, beszélgetett a szülőkkel. Az egyik végzős lányt apja fonónőnek akarta adni, hogy minél előbb pénzt keressen. Ágnes néni elment az édesapához, s meggyőzte, ne a pénzre gondoljon, mert több van a lányában. Így tanulhatott tovább, s lett pedagógus. A vízügyi technikus Viczai János azt is felidézi, hogy eleven gyerekként szeretett ellógni egy-egy szakkörről vagy néptánc próbáról, amelyet szintén Ágnes néni tartott. A tanárnő nem zavarta el, hanem berendelte reggel hétre, s a szertárban megtanította a lépéseket. Ott táncoltak kettesben a csontváz mellett egészen nyolc óráig. Irodalmat is tanított, nem is akárhogyan. Nem leadta az anyagot, hanem közel hozta a gyerekekhez. Meglátta és felkeltette bennük az érdeklődést. Bójás Erzsébet határozottan állítja, azt, hogy ő diplomás óvónő lett, Semetkay Ágnes néninek köszönheti. Bár nem volt jeles történelemből, de a tanárnő észrevette benne az érdeklődést, s hívta a szakkörbe. Esélyt adott neki. Sosem sajnálta az időt. Emberséges, jó szándékú és segítőkész volt, szülővel és gyerekkel is együttműködő. S mindez nem kötelező formaság volt nála. Érdekelte, hogy mi van a gyermek mögött, milyen családi problémák, s miben tud segíteni.

Semetkay Ágnes egy 1986-os osztálytalálkozón, amelyekre mindig nagyon készült

Ágnes néni szép nő volt. Szépsége lelke tisztaságából fakadt. Igyekezett egyenes derékkal maradni mindig. Egyszerűség, finomság és pontosság, megbízhatóság és szerénység jellemezte. Kollégái is nagy tisztelettel emlegetik felkészültségét, tudását és elhivatottságát. Nagy táskával járt iskolába, rengeteg szemléltető eszközzel, a diasorozattól a szöveggyűjteményekig. Sok applikációt készített, rajzolt, festett, ragasztott. Terme szentély volt. Magyaros kis vázájában mindig virág illatozott. Állt a gyerekek előtt, összekulcsolta kezét és szuggesztív módon mesélte a történelmet. - Miatta kezdtem történelmi könyveket olvasni - mondja a történelemtanár Balogh Emese. Sokak történelem iránti vonzódása itt alakult ki. A játékot is szívesen becsempészte az óráira. Nem felelés volt ötödikben, hanem lovagi párbaj, s a végén gratulált a győztes lovagnak. - Nagyon szeretett játszani, idős korában is átszellemülten, gyermeki lelkesedéssel társasozott - meséli pedagógustársa, Szászvári Józsefné.

Csodálatos osztálykirándulásokat szervezett. Mindig végigjárta előre a helyszíneket, szállásokat. Volt diákjai ma is sorolják azokat a történelmi várakat, helyeket, ahol vele jártak.

Dunaföldváron maradt nyugdíjba vonulása után is. Több kollégája, tanítványa járt a Flórián utcai házban. Nagy gonddal és szeretettel készült a vendégségekre, de még inkább az osztálytalálkozókra. Mint ballagáskor, virágszirmokkal hintette tele a kitett tabló előtt a krétatartót. Igazi osztályfőnöki órát tartott, és ajándékot adott. Hol idézetet, hol - például az egyik osztálya huszonöt éves találkozójára csodaszép keresztszemes könyvjelzőt mindenkinek. Őrzik is ezeket nagy gondosan, mint ahogy Szabóné Bójás Erzsébet őrzi azt a damaszt abroszt, amit esküvőjére Ágnes nénitől kapott. Sokukkal ugyanis az iskola befejezése után is tartotta a kapcsolatot. Gyakran ment levél, képeslap még távolabbi országokba, például Argentinába, vagy Svédországba is.

Viczai János, aki osztálytársaival együtt volt ötletgazdája a névadásnak

2001-ben Dunaföldvárért emlékéremmel ismerték el munkáját. Egykori kollégái közül néhányan rendszeresen meglátogatták, megköszöntötték neve napján. Nagy izgalommal készült az ünnepre. dr. Sűrű Jánosné és családja meleg szeretettel segítette az utolsó években is. A beteg pedagógust meglátogató diákoknak fájó volt egyre gyengébbnek látni a nagy példaképet.

Szeretett utazni, de utolsó útja csak az Óbudai temetőig vezetett. A lelkekben azonban itt maradt Dunaföldváron. Mert megőrizték. Mint ahogy a képeslapokat, amelyek közül az egyik a Svédországban élő Folkner Mártának szólt, de a többieknek is üzent: Örülök, hogy szívetekben mindig melegség van. Én is próbálom őrizni ezt a melegséget, amelyhez a fűtőanyagot nagyrészt az egykori tanítványok hűséges szeretete adja.