Hírek

2013.09.18. 19:10

Hittanoktatás: minden kezdet nehéz

Minden kezdet nehéz - főképp így jellemezték a szeptemberben indult órarendben emelt hittanoktatás helyzetét az egyházak képviselői.

Szabó Szabolcs

A 2013/14-es tanévben még csak az általános iskolák első, valamint az ötödik évfolyamban kötelező a heti egy hit- vagy erkölcstanóra. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Dunaújvárosi Tankerületének vezetői szerdán délelőtt az érintett helyi egyházak vezetőivel a szeptemberben indult hittanoktatás eddigi tapasztalatairól és a megoldásra váró problémákról.

A helyi tankerület esetében öt felekezet a Római Katolikus Egyház, a Görög Katolikus Egyház, az Evangélikus Egyház, a Református Egyház, valamint a Hit Gyülekezete érintett a kötelező hittanoktatás megszervezésében. A szerdai egyeztetésen Böttger Antal református lelkész és Böttger Antalné, Kovács István János görög katolikus pap, Stermeczki András evangélikus lelkész, valamint a Hit Gyülekezetének koordinátora Varga Béla vett részt.

A résztvevőket Illovszky Edina, a tankerület vezetője és dr. Nagy Viktor jogtanácsos köszöntötte. Illovszky Edina elmondta, azért kezdeményezte a találkozót mert a tankerület számára kiemelten fontos a hittanoktatás megszervezése. A kezdeti tapasztalatokról közölte, mint minden új dolognál itt érezhető volt némi idegenkedés egyes oktatási intézmények részéről, ám ha zökkenőkkel is de elindult az oktatás.

Az egyházak képviselője hangsúlyozták, örömmel vették, hogy a hittanoktatás az eddigi "megtűrt" kategóriából kikerült és már van lehetőség a tényleges oktatási időben is tanítaniuk, ám jelenleg még számos feltétel hiányzik a zökkenőmentes hittanoktatáshoz. 

Stermeczki András felidézte, tizenöt éve dolgozik hittóként és az utóbbi évtizedekben sokszor küzdeni kellett a megfelelő hitoktatás megszervezéséért, a szeptemberben indult órarendbe illesztett oktatással a hittan méltó helyére került.

Képünkön Böttger Antal, Böttger Antalné, Stermeczki András és Kovács István János (Fotó: Szabó Szabolcs)

 

A jelenlegi problémákat összegezve elmondta: szervezési, logisztikai és infrastrukturális gondokkal is küzdenek, de lát esélyt arra, hogy a második félében már érdemben orvosolhatóak lesznek e problémák.

Böttger Antal szerint egyes intézmények hozzáállása is problémás, egyes esetekben sem a diákok, sem a szülők nem kaptak megfelelő tájékoztatást a hittanoktatásról.

Varga Béla az elmúlt heteket így jellemezte: - Kicsit kaotikusan indult, de már látszik, melyek azok a pontok, ahol finomítani kell a rendszert.

Az egyházak képviselői a tipikus problémák között említették, hogy szinte minden oktatási intézmény tanteremhiánnyal küzd, a hittanórákat nem az erkölcstanórákkal szervezték meg, így a hitoktatóknak nagyon nehéz volt kialakítani órarendjüket.

A tankerülettől pedig azt kérték, az intézmények ne akadályozzák, inkább segítsék munkájukat a kölcsönös együttműködés jegyében. Illovszky Edina arra kérte az egyházak képviselőit, hogy a jövőben rendszeresen találkozzanak és egyeztessenek az aktuálisan felmerülő problémákról.

A tankerület vezetője ígéretet tett arra, hogy a közeljövőben személyesen fogja ellenőrizni az oktatási intézményeket, hogy megfelelő körülményeket biztosítanak-e az órarendbe emelet hittanoktatáshoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!