Hírek

2015.01.27. 18:15

Hölgykommandó Bugyikéknál - A bevetésre önként jelentkezőket még befogadnak

Dunaújváros - A csapat önkéntesekből áll, és segítő szándékkal szerveződött. Takarításra, nagymosásra, ilyenekre.

Pekarek János

Hölgykommandó alakult, amely vasárnap délelőtt bevetésre megy! Mégpedig Bugyik Károly lakásába, a kertvárosi Akácfa utcába.

A kommandó vezetője: Nagyné Berta Zsanett, régi civil kapcsolatunk. Tagjai önkéntesek. Felszerelésük: seprű, lapát, vödör, felmosórongy, mosogatószerek, ablaktisztító, egyéb takarítószerek és eszközök. A bevetés célja: a Bugyik-lakás asszonyszemmel is elfogadható állapotba hozása.

Bugyik Károly legkisebb leányával, Zsófiával, otthon

Bugyik Károly ugyanis, mint már megírtuk, december 15-e, felesége váratlan halála óta egyedül neveli három közös gyermeküket: a legnagyobb lányka kilenc, a középső négyéves, a legkisebb nyolchónapos. Képzelhető, mennyi ideje van az atyának, aki most ugyan gyesen van már, de hozza-viszi iskolába, óvodába a két nagyobbat, a legkisebbel délben ebédért jár, etet, fürdet, leckét csinál, pelenkázik. Igyekszik megfelelni, méghozzá becsülettel, amennyire én, férfiként, képes vagyok mindezt rendszeresen megítélni.

De ez, természetesen, asszonyszemnek kevés!

Mást ne mondjak, nagymosás és nagytakarítás nem volt már két hónapja: épp csak a legszükségesebbeket végzi el naponta a férfi, apránként.

Nagyné Berta Zsanett

No, most a női önkénteshad gatyába rázza majd a lakást, amin szerintem mindhárom gyerek remekül fog szórakozni! Egyben selejtezik is majd, ami nem kell már, így rögtön kiviláglik, mire van szükség valójában. A hölgykommandóba önként jelentkezőket, valamint tisztószer-támogatást még várnak.

Félre a szellemeskedéssel: múlt szombaton eltemették a 29 évesen elhunyt Bugyikné Ragány Gittát. Meghökkentően sokan voltak ott. Köszönet érte mindenkinek!

Farsangi babaruhabörzét és gyermek-játszóházat szerveznek a technikumi civil központba február 7-én. A helyszín: Esze Tamás utca, a 13-as és a 13/A számú lépcsőházak között, egy régi üzlethelyiség. Amiből lassanként gyerek-, nyugdíjas- és civil klubot szerveznek, alakítanak.

A farsangi játszóházzal egybekötött babaruha-börze február 7-én reggel 9 órakor kezdődik és délután 1 óráig tart. Asztalt foglalni Nagyné Berta Zsanett-nél lehet, a 06-30-869-34-39-es telefonszámon. A börze lényege: a feleslegessé vált baba- és gyerekruhákat itt lehet eladni, elcserélni.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!