Hírek

2017.02.16. 17:20

Horgászni jó, sőt: emlékezetes!

Dunaújváros - Jól kihasználja a város, hogy az egyik legvonzóbb turisztikai célpont, a Duna mentén fekszik!

Pekarek János

Éppen ötven esztendeje volt, hogy a horgászvilág legjobbjai gyűltek össze a dunaújvárosi kikötői öböl partján, versenyezni.

S ez egy cseppet sem túlzás!

Világbajnokságot rendeztek itt a sporthorgászoknak ugyanis, Magyarországon először, és Dunaújvárosban azóta is utoljára.

Lehet, hogy nemsokára újra leírhatjuk ezt - mindenesetre a nyáron (a tervek szerint augusztus 26-án) ismét rangos horgászversenynek ad majd otthont a dunaújvárosi kikötői öböl: emlékversenyt rendeznek majd az egykori világbajnokság fél évszázados évfordulójára, tudtuk meg Somfai Rezsőtől, a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület elnökétől!

Egy, a közelmúlt jó néhány sikeres horgászversenye közül a dunaújvárosi Duna-parton Fotó: Ady Géza

Mégpedig Dunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzata és Cserna Gábor polgármester hathatós támogatásával: a horgászverseny (és a horgászturizmus) ugyanis a városvezetés meggyőződése szerint nem csak sok vendéget hoz majd településünkre, hanem még tovább erősítheti a város tekintélyét a Duna mentén, és akár a távolabb élők között is. A téma szóba került a polgármester és az egyesületi elnök múlt heti találkozóján is.

Az ötven éve rendezett első magyarországi horgászvilágbajnokság (és természetesen a dunaújvárosi horgászélet) hangsúlyos szerepet kap abban a könyvben is, amelyet Fejér megye halászatáról és horgászatáról ír két szerző, Szabó Imre és Purger István. A kötetet a világbajnokság emlékversenyének idejére tervezik megjelentetni.

De a helyi sporthorgászok nem csak az emlékekből akarnak élni: újra megalakítják az egyesület sporthorgász szakosztályát, ami sok évvel ezelőtt érthetetlen módon elsorvadt. Azonban a rendkívül tehetséges helybéli horgászok, ifjak és kevésbé ifjak egyaránt biztosak abban, hogy újra képesek sok dicsőséget hozni Dunaújvárosnak, és megbecsülést szerezni az itteni horgászoknak!

A világbajnokság emlékversenyére sok kísérő rendezvényt terveznek a városban: konferenciát, bemutatókat is.

Az elképzelések szerint megvitatják a jövő horgászati lehetőségeit, a Dunai horgászturizmus fejlesztésének útjait, megismertetik a vendégekkel a dunai folyami horgászat és az itteni vízi élővilág sajátosságait, módszereit, bemutatják a régi halász- és horgászeszközöket, mi több, még sporthorgász-találkozót is szervez Dunaújváros és a helyi sporthorgászok közössége.

Bár nem vagyok horgász, sőt, a halat sem szeretem, de imádom a Dunát, a Duna-partot és minden rendezvényt, ami ehhez kapcsolódik!

Biztos vagyok abban, hogy még nagyon sokan vannak így, elsősorban dunaújvárosiak, de a távolabb lakók között is. Kézenfekvő
és nagyon sikeresnek tűnő gondolat tehát, hogy szenvedélyünkből hasznot is próbáljunk csiholni - nem csak anyagi, hanem erkölcsi sikert is!

Az, hogy ez a gondolat valóban sikeres legyen, a jelek szerint már csak rajtunk múlik. Dunaújvárosiakon. Mindannyiunknak jó, ha ezt a várost sokfelé emlegetik tisztelettel...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!