Hírek

2013.11.14. 17:10

Védműveink hosszabbak, mint amennyi Európa többi részén összesen van

Dunaújváros - A Duna völgye sok más mellett ideális idegenforgalmi célpont is lehetne a tengerentúli turistáknak.

Pekarek János

A térségi konferencián számos olyan információ is elhangzik, ami önmagában, az előadás témájától függetlenül is érdekes. Ezekből idézünk.

Dr. Medgyesy Balázs, a Duna Régió Stratégiáért felelős kormánybiztos a stratégiához kapcsolód intézményrendszert és az eddigi tervező, szervező munkát bemutatva elmondta, hogy hazánk 112 közös uniós akcióban vesz részt. Ugyanakkor számos ügy még a tervezés fázisában van. Emellett a fő feladat, hogy előkészítsük az EU 2014-2020 közötti költségvetési időszakára szóló magyar terveket, s ezek végrehajtására a lehető legjobb intézményi háttért biztosítsuk az unión belül. Megjegyezte, hogy például a vilgurizmus első számú célpontja még mindig Európa ám ez az érdeklődés differenciálatlanul oszlik meg. Általánosságban szeretnék Európát megismerni: erre pedig ideális lenne végigjárniuk a Duna völgyét.

Közölte: hazánk súlyosan árvíztől súlyosan veszélyeztetett: védműveink hosszabbak, mint amennyi Európa többi részén összesen van.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!