Hírek

2014.04.25. 18:30

Húszezer járművet ellenőriztek

Dunaújváros - A közbiztonsági rendezvénysorozat keretében pénteken ismét autóvadászatot tartottak Dunaújvárosban, illetve a hatos főúton.

Gallai Péter

Pénteken a közlekedők közül sokan folyamatosan a fékre léptek Dunaújvárosban, illetve a hatos főúton, ugyanis sorra kamerával felszerelt rendőrségi, polgárőr, vagy civil autókkal találkoztak. Azonban ezúttal nem kiemelt sebességellenőrzést tartottak, hanem az V. Pentele Autóvadász Kupát rendezték meg. Azaz: a rendszámfelismerő rendszerekkel lopott, körözött, vagy lejárt műszakival közlekedő járműveket kerestek úgy, hogy ehhez nem kellett senkit indokolatlanul igazoltatni.

– Ez összességében a tizennegyedik ilyen akció Dunaújvárosban – tudtuk meg Németh Miklós századostól, a helyi rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetőjétől. – Az ország minden pontjáról érkeztek csapatok, így a koncentrált erőkkel a város minden fontosabb útját le tudtuk fedni, de például az áruházaknál, lakótelepeknél parkoló autókat is ellenőrzés alá vonták – tette hozzá.

Az egységek emellett a kerék- és motorkerékpárosokra, illetve a gyalogosokra is figyeltek.

A DH stábja a Szegedről érkezett rendőr és polgárőr csapatot látogatta meg, akik már délelőtt több fogásról is be tudtak számolni, ám a beszélgetés nem tartott sokáig, ugyanis egy elhaladó motorkerékpáros rendszáma alapján jelzett a rendszer, így szirénázva utána eredtek... Ami a nap összesítését illeti: 20 107 jármű adatait ellenőrizte a nyolc csapat, ebből tizennégy forgalomból kivont jármű volt, és tizenkilencnek lejárt a műszakija. Emellett elfogtak egy körözött személyt is.

A pálhalmai bv intézetben tartott díjátadón a szegedi egység vehette át az első helyért járó kupát a legtöbb fogásért, a második a kecskeméti Hírös Polgárőrség és rendőrség egyes csapata, a harmadik pedig az ORFK bűnügyi koordináció és újvárosi kapitányság közlekedésrendészeti osztályának egysége lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!