Hírek

2016.12.15. 19:31

Huszonkét országból érkeznek a diákok a Dunaújvárosi Egyetemre

Dunaújváros - Az angol volt a domináns nyelv az egyetem évadzáró rendezvényén. Fókuszban a külföldi hallgatók.

Szabó Szabolcs

Igazi multikulturális közegbe csöppenhettek azon szerencsések, akik részt vettek szerdán este a Dunaújvárosi Egyetem, főként az itt tanuló külföldi diákok számára rendezett karácsonyi partiján, amely az adventi ünnepvárás mellett egy jelentős jubileumot is köszönthetett, hiszen immáron 10. alkalommal jelentkezett ez a remek hangulatú rendezvény.

- Az évfordulóra történő készülődés során készítettük egy kis összegzést. Ebből kiderült, hogy az első külföldi hallgatóink, akkor 24-en, 2006-ban jöttek hozzánk, ma pedig már több mint 200-an érkeznek hozzánk 22 országból - Kína, Kamerun, Törökország, Azerbajdzsán, Brazília, Zimbabwe, Egyiptom, Jordánia, Tunézia, Elefántcsontpart, Seychelle-szigetek, Szíria, India, Pakisztán, Irak, Marokkó, Zimbabwe, Líbia, Nigéria, Szerbia, Portugália és Spanyolország. Mindez természetesen hatalmas büszkeség számunkra, és nem mellesleg külföldi diákjaink jelentős része költségtérítéses képzésen tanul itt, tehát bevételi forrást is jelent. A nemzetközi képzési és tudáspiacon azonban kőkemény a verseny. Ebben helytállni komoly kihívás, de a folyamatos fejlődésünknek köszönhetően egyre többen választanak minket, és ez a városnak is jó - fogalmazott lapunknak a karácsonyi partin dr. András István rektor.

Kultúrák találkozása a karácsonyfánál. A külföldi hallgatók egy csoportja az évzáró találkozón. Jelenleg 22 ország hallgatói tanulnak hat, angol nyelvű szakon a Dunaújvárosi Egyetemen, ahol közösségi élményt is szeretnének nyújtani a diákoknak Fotó: A. G.

A DUE karácsonyi partiján az intézmény vezetése köszöntötte a külföldi diákokat, akik több zenés és táncos produkcióval is készültek.

A programkínálatot kvíz vetélkedők és játékos feladatok is gazdagították, zárásként pedig a Nagyvenyimi Néptáncegyüttes lépett fel az egyetem főépületének II. emeleti aulájában.

- Filozófiánkban nagy szerepet kap a nyitottság és az új utak keresése. Mi is rengeteget tanulunk külföldi hallgatóinktól, általuk is bővülnek nemzetközi intézményi kapcsolataink. Csak egy példát említenék: A Gazeta de Varginha és a Correiro de Sul brazil újságok is foglalkoztak a Dunaújvárosi Egyetem és a brazil Grupo Educacional UNIS egyetem partnerségével - nagy elismerés volt ez számunkra - tette hozzá dr. András István, a felsőoktatási intézmény rektora.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!