Hírek

2017.04.07. 20:06

Igazi helyosztó: Hódmezővásárhelyen vendégszerepel a DPASE

Az NB III Közép csoportjának huszonhatodik fordulójában vasárnap 16.30 órakor a tavasszal jól szereplő Hódmezővásárhelyi FC vendégeként lép pályára a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata.

Gróf András

Igazi rangadó lesz ez az összecsapás, hiszen mindkét együttes negyvenhat pontot gyűjtött az eddigi huszonöt fordulóban. A házigazdák különösen tavasszal remekelnek, hiszen az idén még nem szenvedtek vereséget. Három döntetlen mellett négy győzelmet értek el. Legutóbb a Szigetszentmiklós vendégeként diadalmaskodtak 1-0-ra. A házigazdák legeredményesebb támadója, a harminchét éves Máté Péter, aki ebben a bajnoki esztendőben tíz alkalommal talált az ellenfelek kapujába. A dunaújvárosiak mestere, Dobos Barna a pontszerzést is megfelelő teljesítménynek ítélné.

Szepessy Róbert (j) az elmúlt héten fejjel volt eredményes
Fotó: Zs. E.

- Két, közel azonos képességű csapat találkozik egymással. Jelen helyzetünkben idegenben elégedett lennék egy döntetlennel.

A hódmezővásárhelyi mérkőzést Bereczki Miklós vezeti, akinek munkáját asszisztensként Baghy Csaba és Fodor Richárd segíti majd.

A huszonhatodik forduló további mérkőzései: Pénzügyőr SE - Komlói Bányász, Pécsi MFC - Várfürdő-Gyulai Termál FC, Mórahalom VSE - Dabas-Gyón FC, Békéscsaba II - Szekszárdi UFC, FC Dabas - Szentlőrinc SE, Dunaharaszti MTK - Ferencvárosi TC II, Méhkeréki SE - Szigetszentmiklós, Paksi FC II - Budafoki MTE.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!