Igazi közösségi, családi élmény a dunaföldvári Márton-napi rendezvény

A tavaszias novemberi szombat délutánon hangulatos programok várták a vendégeket. Az új borokat a Szent Rókus Borlovagrend ünnepélyes rendezvényén Petkó Tamás plébános áldotta meg.

A kertbarátok finom süteményeket, zsíros kenyeret, teát és forralt bort kínáltak. Gyorsan fogyott minden. Még szerencse, hogy a nyitott pincék gazdái is teli tállal és pohárral fogadták a vendégeket. Népszerű volt a gyerekek körében a Hová bújtál, Márton? elnevezésű többállomásos érdekes kalandjáték. A kicsik arcfestéssel varázsolódtak el. A kézműves foglalkozásokon lámpások készültek, hogy aztán sötétedéskor világítsanak is a zenés pincejáráskor. A jó hangulatú muzsikát Halmos Attila és barátai szolgáltatták, a táncba az Ördögszekér vezetője, Appelshoffer János invitálta a résztvevőket. S tán azért, mert Appelshoffer János magasra tette a lécet, hiszen ő Örökös Aranysarkantyú-díjas táncművész és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes koreográfusa, akit mindig nagy élmény nézni, kevesen álltak a körbe.

A legtöbben a libafuttató versenyre voltak kíváncsiak. A viadalra tizenkét libát neveztek. A hajtó gyerekek és szüleik lelkesek voltak, a szárnyasok kevésbé. Némelyik visszafelé vette az irányt, vagy egyszerűen megmakacsolta magát. De végül – a szép számú közönség nagy biztatása és együttérzése közepette – mindenki teljesítette a távot. A döntőbe négy liba jutott tovább. Az első helyezett hajtó Vecsei Barbara másodikos kisdiák lett, aki elmondta, hogy a győzelem titka a gyakorlás. A földvári vásárban vették a libát. (Bizonyára igazi versenyállatot választottak.) Otthon édesapja, Vecsei Pál épített egy pályát, s edzettek. Tavaly még csak középdöntős volt Barbara. Így nem volt meglepő a Nyertem! Nyertem! – örömittas kiáltása az eredményhirdetés után. A büszke győztes nyilatkozata közben hirtelen a liba kikapta az oklevelet a kislány kezéből. Elvégre ő dolgozott meg igazán érte! No meg ő másként nem tudott nyilatkozni lapunk olvasói számára. Minden ifjú libahajtó ajándékot kapott, a helyi Foltművek, azaz a foltvarró asszonyok aranyos libákat készítettek nekik.

Aztán egy-egy pincében népes családok, baráti társaságok, civil szervezetek tagjai együtt töltötték még az estét – finom falatokat fogyasztva, borozgatva, beszélgetéssel, nótázással. A tudósító sem maradt éhesen. Előételnek Tóth Imre bácsi kínálta meg omlós sonkával és újhagymával. Majd Wolnerék pincéjében a kertbarátok között megkóstolhatta Bugyi András rókusi pincegazda isteni finom ludaskásáját is. Szerencsére! Mert hogy is tartja a mondás? Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik.