Hírek

2016.12.06. 19:48

IN MEMORIAM Dr. Csák Endre - Néhai kórházigazgató főorvos (1933-2016)

December 4-én elhunyt dr. Csák Endre, a kórház egykori igazgató főorvosa.

Dr. Csák Endre 1933-ban született Bő településen. Orvosi tanulmányait a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen folytatta, ahol 1962-ben diplomázott. Ezt követően kórházunkban kezdte meg munkáját, a szülészet-nőgyógyászati osztályon. Első szakvizsgáját 1966-ban szerezte szülészet-nőgyógyászatból, majd 1980-ban társadalomorvostanból is szakvizsgázott. Dr. Csák Endre 1976-1990 között igazgatta kórházunkat. Igazgatói pályafutását követően a Család- és Nővédelmi Tanácsadó főorvosaként tevékenykedett 2005-ben történt nyugdíjba vonulásáig. 1999-ben a kórház vezetése Szent Pantaleon Emlékéremben részesítette, Dunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzata pedig 2002-ben Dunaújváros Egészségügyéért díjat adományozott számára.

Dr. Csák Endre elhunyta miatt intézményünk minden dolgozója osztozik családja fájdalmában. Nyugodjék békében!

 

Szent Pantaleon Kórház vezetősége

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!