Hírek

2017.06.01. 17:25

Úton Iránba, Gjirokasternál - Már Albániában vannak bicikliseink

DUNAÚJVÁROS Jól vannak, Albánia (kerékpár) útjain haladnak Iránba készülő biciklis barátaink, jó kedéllyel, szép helyeken.

Pekarek János

Kerékpáros barátaink teljesítették az első ezer kilométert a vállalt, az iráni Iszfahánig tartó, mintegy ötezer kilométeres útból. Matulai György és Mihaldinecz László az albániai Gjirokaster térségében estek át az első ezresen - nagyon sok és nagyon kemény emelkedő után. De ilyenből még lesz jócskán az út során, talán keményebb is...

Az általuk küldött fotók és szövegek alapján lelki és fizikai állapotuk kitűnő, ahol csak lehet, igénybe veszik a helyi vendéglők specialitásait, akár szilárd, akár folyékony táplálékokról van szó. Egyelőre többnyire kisebb panziókban szállnak meg, ott is étkeznek, illetve menet közben, az utak mentén álló vendéglőkben, pizzériákban étkeznek. Akadt, ahol Matulai maga is beállt a sütőhöz...

Matulai és Mihaldinecz: kép az albán hegyekből Fotó: Amatőr

Útjuk egyébként köz- és közlekedésbiztonsági szempontból eddig eseménytelennek mondható - szerencsére! Különösen, ha számításba vesszük azt is, hogy kerékpároztak már nem csak mifelénk ritkaságnak számítóan jó minőségű kerékpárúton, de autópályán is, anélkül, hogy rendőrök megállították volna őket.

S akkor idézzük a részletesebb úti tudósítást.

„Nagyon sok emelkedőt kellett megtennünk, de megérte lassan haladni, mert a táj csodás. Tepelene-ben megebédeltünk, és onnan kellemes hátszél segítségével begurultunk a mai célállomásra, Gjirokasterba. Az utolsó kilométereket gyönyörű új kerékpárúton tettük meg. A Hotel Sopoti-ban vettünk ki szobát, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a fellegvárra. A mai napon megtett távolság 120 kilométer."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!