Hírek

2015.11.06. 17:42

Jelentősen nőtt a könnyű járművek forgalma

Iváncsa – Az Érdi-tető és Dunaújváros között az M6-os autópályát és egy kis szakaszon az M8-ast üzemeltető Duna Intertoll Zrt. csütörtökön tartotta a téli hóértekezlettel egybekötött gépszemléjét.

Gallai Péter

A sztrádát karbantartó cég iváncsai telephelyére invitálta a meghívottakat, ugyanis előírás az illetékes szervekkel és hatóságokkal való egyeztetés és tapasztalatcsere. A koncessziós társaság képviseletében Tóth János projektmérnök nyitotta meg az értekezletet, majd Faragó Péter, a Duna Intertoll vezérigazgatója ismertette az elmúlt egy év eseményeit. Ennek során elhangzott, hogy sajnos a korábbi évekkel szemben idén már négy halálos baleset történt a szakaszon.

– A balesetek körülményeit még vizsgálják, de ezek vezetői figyelmetlenség miatt következtek be – mondta Faragó Péter, aki arról is beszélt, hogy a nagyfelújítás keretében több munkát is elvégeztek. Így ahol szükséges volt, felfrissítették az útburkolati jeleket, kicserélték a táblákat. Ezen felül voltak hídfelújítási munkálatok, úthiba viszont nem sok keletkezett. A vezérigazgató prezentációt is tartott, amely során ismertette a statisztikai adatokat, majd bemutatta az üzemeltetési menetrendet. Eszerint november elsejétől folyamatos készenlétben van a saját dolgozói állomány, tizedikétől pedig a bérelt is. A készenlét az időjárástól függően, legkorábban március 15-én szűnik meg.

Faragó Péter vezérigazgató. Fotó: A.G.

Ami pedig a számokat illeti: az előző szezonban az elmúlt hat évet tekintve a legkevesebb sót, ötszáz tonnánál valamennyivel többet használtak fel. Majdnem annyit, mint a 2013-as rendkívüli március során. Havas napból is az egyik legkevesebbet jegyezték fel, nyolcat, míg síkosból negyvennégyet.

Szó esett a forgalmi adatokról is, ebben meredek emelkedést mutatnak a könnyű járművek. Faragó Péter szerint ez a megyei matricák bevezetésének köszönhető, hiszen sokan így a sztrádán járnak be például dolgozni Budapestre. Viszont a teherforgalom csökkent, a HU-GO elektronikus útdíjrendszer miatt ezek a járművek nem az M6-ost választották, hanem az olcsóbb főutakat.

Plusz négy kamerát telepítenek

– A szakaszon jelenleg a négy pihenőben működik négy kameránk, ezt mintegy plusz szolgáltatásként hamarosan megduplázzuk. Így egy fix és egy mozgatható térfigyelő képét látja majd a diszpécser a központban, ebből előbbi folyamatosan a forgalmat és az úttestet mutatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!