Hírek

2016.09.29. 18:55

A Dózsa mozi előtti buszmegálló betonelem burkolatot kap

Dunaújváros - Csütörtökön elkezdték a Dózsa mozi előtti buszmegálló burkolását, méghozzá előre legyártott vasbeton elemekkel.

Gallai Péter

Látványos részéhez ért az önkormányzat megrendelése alapján, a DVG Zrt. által kivitelezett Vasmű úti útfelújítás, ami a Dózsa mozi előtti helyközi és helyi autóbuszmegálló területét érinti. A szeptember 12-én kezdődött, és teljes pályaszerkezetet érintő felújítás látványos fázisához érkezett: egy hatalmas daru segítségével elkezdték beemelni és elhelyezni az új burkolatot, ami vasbeton elemekből áll.

Fotó: Ady Géza

Ezt a technológiát évekkel ezelőtt a Ferrobeton Zrt. kísérletezte ki, s 2013-ban, a DVG-vel, valamint az önkormányzattal közös beruházásban, mintegy tesztelésként, a telephelyük előtti, Papírgyári úti buszmegállót burkolták le ilyen előregyártott vasbeton elemekkel.

- A nagyon jó tapasztalatok nyomán most ugyanilyen módszerrel készül el a Dózsa mozi előtti terület is, a város egyik legforgalmasabb buszmegállója. A régi, elöregedett és tönkrement pályaszerkezetet a teherhordó talajrétegig visszabontottuk, hogy elvégezhessük az újjáépítést. Ez a fajta technológia jóval időtállóbb az aszfalt, vagy kockakő burkolatnál, ugyanis sokkal jobban ellenáll a nyomvályúsodásnak és a süllyedésnek - ismertette lapunkkal Mádai Balázs, a DVG Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!